- Huszadik rész-

Fárasztó hét volt mögöttünk, de mi teli voltunk energiával, még az iskola falai között is. Az utolsó szendvicset sikerült megkaparintanom a büféből, ami nem mindenkinek tetszett, főleg nem jó barátomnak, a haspók Dae Hyun-nak.
- Noona, add már nekem. Nem hoztam ebédet magammal. - kérlelt.
- Persze, akkor én mit fogok enni?- öleltem magamhoz az ebédem, ahogy a tornaterembe igyekeztünk edzésre. Mulatságos volt, ahogy koldult, s mindketten jókat nevettünk, de lehet, hogy csak én...
A folyosó végén, épp, hogy befordultam, meg is torpantam. Amit a szemem látott, az agyam egy pillanatig nem tudta felfogni. Dae Hyun visszarántott a fal mögé és csendre intett, a kezét a számra tapasztva. Nem akarta, hogy észrevegyen Him Chan és Jenny. Bár már nem láttam őket, de előttem volt, ahogy Jenny, Him Chan nyakában lógva a szájára tapad. Romantikus pillanatnak mondhattam volna, de számomra nem az volt. Fájt a mellkasom, a fejem teljesen kiürült és csak Dae Hyun-t néztem üres tekintettel. Sírni akartam, de nem tudtam, hogy miért. Képzeletben pofon ütöttem magam, hogy halljam mit suttog a velem szemben álló, aki még mindig a szám elé tartotta a tenyerét.
- Menjünk körbe. - mondta, mire én csak bólintottam, majd elvette a kezét az arcomról és elindultunk vissza. Az előbbi vidámságomnak nyoma sem volt. Lógatott orral mentem Dae Hyun mellett.
- Na, Noona, nekem adod a kajád? - próbált tovább viccelődni velem, de nekem már nem volt kedvem, így a kezébe nyomtam a szendvicset.
- Nem vagyok már éhes. -vigyorogtam rá – Valamit el kell intéznem. - fordultam meg és elindultam keserű szájízzel. Éreztem értetlen tekintetét a hátamon. -
Noona, te szereted Hyungot?
-Mi? -fordultam hátra és semmitmondó arcába néztem. Közelebb kellett mennem hozzá, hogy valamit le tudjak olvasni az arcáról, de semmi. Semmi mondandója nem volt, pusztán a nyers kérdésre várta a választ. Nem tudtam rá válaszolni, csak elnevettem magam keserűen. - Ne beszélj hülyeségeket Dae Hyun, Him Chan olyan, mint a testvérem. Szeretem, de nem tekintem férfinak. Én Jin-el járok. - mondtam talán életem legnagyobb hazugságát.
- Jin-t szereted? - újabb nyers kérdés, amire nem volt válasz, nem mondhattam ki, mert nem tudtam, hogy igazat mondanék-e vele. Védekezésképp kikaptam a kezéből a szendvicset.
- Megártott a hideg? Zavarba hozol, olyan, mintha bosszantana, hogy szeretek valakit. Ne kérdezz egy lánytól ilyeneket.
- Nem bosszant, csupán az utóbbi időben, ahogy téged nézlek, más lettél. Régen azt gondoltam, hogy talán közelebb kerülünk egymáshoz, de elvetettem ezt a dolgot. Talán nem is vetted észre, hogy akkor én is úgy néztem rád, mint te Hyung-ra.
- Te most bevallod, hogy szerelmes voltál belém? - fagytam le.
- Nem, nem voltam, csupán tetszettél, de tudod a külső nem minden. Sajnos megismertelek... - fintorgott, s legszívesebben fejbe vágtam volna, de inkább csak nevettem a megkönnyebbüléstől, hogy nem szerelmes belém, mert ennyi érzelmi szálat már én sem tudtam volna elvarrni. Hisz azt sem tudtam én mit érzek, csupán csak a nagy káoszt éreztem a szívemben.
Gondolataim csak úgy záporoztak a fejemben. Kihagytam az edzést és inkább beültem Yoo Bin táncpróbájára, de nem tudtam rá koncentrálni. Már Yoo Bin-al sétáltam a folyosón, de semmit nem hallottam a gondolataimtól. Hangos hahotázásba kezdtem, ahogy arra gondoltam, hogy szeretem Him Chan-t, végül a szám lefelé konyult és a nevetésből halk nyöszörgésben törtem ki. Tudtam, hogy megkaptam a választ a saját és Dae Hyun kérdésére, de nem mondtam ki, csupán csak rájöttem:

Szeretem Him Chan-t, de nem szerethetem.

Yoo Bin értetlenül nézett rám.
- Mi a baj Jin Hee? Mi történt? - nézett csendes könnyeimre, de nem volt időm sírni, mert óriási csattanással talált el valaki keze. Rögtön odakaptam, s felpillantottam idézőjeles támadómra. Jenny... Jenny nézett velem dühös farkasszemet, míg én az arcomat fogtam. Vajon Ő is rájött hogyan érzek és ezért kaptam, azt, amit kaptam? Nem mondott semmit, s nem is értettem, de nem is akartam. Hallottam Him Chan hangját, ahogy Jenny nevét mondja, pontosabban kiálltja, míg nekem még mindig az előbbi könnycseppem gördült le az arcomon, ami meglepett kifejezést tükrözött. Más helyzetben ököllel válaszoltam volna a pofonra, de szemétnek éreztem magam, amiért ugyan azt a személyt szeretem, akit Ő.
- Jin Hee, jól vagy? - Fogta meg a kezem Him Chan, de rögtön elrántottam, s egy lépést hátráltam tőle. - Jenny! Ez mire volt jó? - szidta le barátnőjét, aki még mindig dühösen fújtatott. Egy ideig csak néztem őt, majd elfordultam és elmentem.
- Jin Hee! - hallottam kiáltását, de nem fordultam meg, csak mentem tovább az úti célom felé. Haza...

Annyi minden kavargott a fejemben, hogy már nem akartam gondolkodni. Ki akartam zárni a világot, így lefeküdtem aludni, amint hazaértem. Rémálmaim újra és újra megjelentek. Nem tudtam tőle szabadulni. Mindig ugyanaz a férfi, aki óvatosságra int és próbál megvédeni. Mindig zihálva ébredek és mindig fáj a mellkasom a rémálmok után. A sötétítő miatt a szobámban szürkület volt, még nem ment le a nap. Felálltam, hogy elhúzzam az anyagot és mikor elrántottam, csodaszép látvány tárult elém. Havazott... Lehet zavarodottságom miatt, de valahogy felidézte bennem a kérdést.

Mit fogok tenni? Hogy fogok viselkedni ezek után Him Chan-nal? Mi lesz ha rájön?

Míg a lehulló hópihéket néztem, eldöntöttem magamban, hogy nem tudhat senki az érzéseimről, és hogy ugyan úgy fogok viselkedni velük, mint bármikor. Már akkor átlátszó voltam Dae Hyun-nak, mikor még én sem tudtam az érzéseimről. Vajon a többiek is rájöttek? És vajon Ő? Rettegtem a gondolattól, hogy megtudja. Mintha telepatikusan hívtam volna, mert bekopogott az ajtómon.
- Bejöhetek? - Gyanús volt, hogy kopogott, az nem az Ő szokása, de most éreztem a hangján, hogy sajnálja az egészet.
- Gyere. Most keltem fel. -rántottam el a függöny másik oldalát is és a szekrényhez mentem meleg ruháért.
- Nagyon fájt, ahogy Jenny megütött? Láttam az arcodon, hogy rosszul érintett, mert sírtál.
- Nem sírtam! -dobtam le egy meleg pulóvert az ágyamra. - Nem fájt, az edzések után meg sem kottyant. Nem vagyok porcelán baba, hogy ennyitől elsírjam magam és sose leszek az.
- Az volt a furcsa, hogy nem ütöttél vissza.
- Jenny, nekem nem ellenfél... - bújtam bele a pulóverbe, majd a fésűért nyúltam, hogy kócos fejemen csináljak már valami rendet is.
- Én voltam a hülye, mert olyat mondtam, amit nem szabadott volna.
- Igen? Mégis mivel húztam ki a gyufát?
- Az lényegtelen, én voltam a hibás.
- Akkor jó... - mentem el mellette, hogy kimenjek az ajtón.
- Hová mész? - állított meg.
- Mint tudod esti műszakom van a bárban, aztán mivel holnap Szombat hajnalra megyek a halfeldolgozóba.
- Ahjusshi tudja, hogy ma dolgozol és úgy küldött el reggel?
- Nem, nem tudja és nem is kell tudnia. Azért aludtam nemrég, hogy bírjam a műszakot. - hazudtam.

Egyébként sem tudnék most aludni...

-Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet. Ahjumma sem értene vele egyet.
- Nem kell tudniuk róla. - csaptam be magam mögött az ajtót, s lerohantam a lépcsőn. Még soha nem vert ennyire a szívem, ha vele beszéltem. Ideges voltam, oly annyira, hogy a tenyerem teljesen leizzadt, ezalatt a pár perc alatt. Legszívesebben a fejemet a falba vertem volna, olyan idiótának éreztem magam. Mire a meló helyre értem Ha Joon már egy forró kávéval várt rám.
- Mi lenne velem nélküled? - rogytam le a kis bárpultra.
- Nem lenne kávéd. - közölte vigyorogva. - Már hiányoztál. Uncsi itt minden.
- Én sem vagyok ma állati jó hangulatban.
- Mi történt? Talán összevesztél Him Chan-nal?
- Mi? Mi? Miért vesztem volna össze? -dadogtam elpirulva.
- Ha egy lány az orrát lógatja, akkor abban pasi van és bűzlik. Az a nő ott... - kezdte volna a kielemzést a vendég körben, de még előtte megállította feltartott kezem.
- Nem érdekel... - álltam fel a bögrével a kezemben. Nem akartam, hogy Ha Joon átlásson rajtam, ahhoz Ő túl jól ismeri az embereket. Nem kockáztattam inkább.
A főnököm is paprikás hangulatban volt, így meghúztam magam, hogy nehogy olyat mondjak, amit megbánnék. Tettem a dolgom, s mikor már elment, kissé lazíthattam. Már csak két részeg pasi volt a bárban és hajnali négy óra volt. Nagyot ásítva fogtam meg kis fém tálcámat, hogy odasétáljak melléjük.
- Ahjusshi, hozhatok önöknek egy pohár tejet vagy vizet?
- Tejet??? - tette fel a kérdést felháborodva, ahogy végignézett rajtam.
- Hamarosan zárunk, addig próbáljon meg kijózanodni. -jópofiztam.
- Ugyan már kislány, hány éves vagy? - fogta meg a csuklóm.
- Engedjen el. - utasítottam.
- Na...- nézett rám vigyorogva, majd keze felcsúszott a combomon, egészen a szoknyám alá. A fém tálca olyan szépen kongott a fején, hogy a harang megirigyelte volna.
- Mondtam, hogy engedjen el. - kiabáltam dühtől tajtékozva, majd ledobtam behorpadt tálcámat. A fém szinte felvette az arca formáját, ahogy frontálisan ütközött vele, de egy kicsit sem bántam, hogy beleadtam minden erőmet. - Vigye ki innen a barátját, míg még türelmes vagyok. - közöltem a társaságában lévő kissé józanabb emberrel, aki vállai segítségével kivonszolta a teremből zaklatómat. Ha Joon csak pislogott a meglepettségtől és megdermedt, akár egy szobor.
- Megverhetem? - nézett rám, míg én fújtam egy nagyot.
- Csak utánam... - mosolyogtam, s levágódtam a bárszékre.

-Tizenkilencedik rész-

Reggel óriási zajra ébredtem. Apám sípja megállás nélkül szólt szobáról-szobára. A fejemre szorítottam a párnát, de még így is hallottam. Hirtelen forgolódásom miatt, a fejem a falnak ütközött, nagy durranással.
- Upsz… - szólt az alattam lévő.
 Mérgemben felültem és ordítani kezdtem:
- Nyeld már le azt a rohadt sípot. Mért kell hajnali hatkor felébreszteni a környéket is?
- Azért kislányom, hogy a löttyedt seggedet megmozgassam. – csapta ki apám az ajtót mérgesen, majd lerángatta rólam a takarót. – A sípom a te szádba fog landolni, ha még egyszer így beszélsz.
Mérges voltam, de a zabszem beragadt a fenekembe. Még jó, hogy nem anya fenyegetett meg, mert akkor tuti már sípolva venném a levegőt. Távozása után, mérgesen másztam le és az edző ruhámat vettem birtokba. Ma van a verseny napja és mégis korán kell kelnem, plusz mehetek futni meg edzeni. Elegem volt a hétből. A lábaim izomláztól szenvedtek, nem beszélve a karjaimról, amiket alig tudtam megmozdítani. Így jár az, aki ellógja az edzéseket és elszokik a dolgoktól.
- Jól van a fejed?
- Miért ne lenne? – néztem Him Chan-ra, aki ugyanolyan kómás fejjel ült az ágya szélén és próbált felébredni, kevés sikerrel, mint a többiek. Ő is ugyanúgy nyavalyogna most, mint én, ha nem lenne ma olyan nap, amilyen van.
- Elég nagyot koppant. Agyrázkódás? – tartott szünetet - Ja, bocs, olyanod nem lehet. – vigyorgott.
- Nem ütöttem be a fejem. –hazudtam, csak, hogy ne legyen olyan ciki.
- Ja, értem, akkor azért fogod eltorzult arccal. – állt fel és felkapta maga mellől a ruháit. Mivel kiment én a szobában öltöztem fel, majd ha visszajövünk, akkor letusolok. Gondoltam én…

A ház túl hangos volt a lihegéstől és az elfásult hangoktól az edzés után. Mindenki szédelget, mint a kemotoxos légy és sorban vették birtokba a fürdőszobát. Zelo után úgy döntöttem, hogy nem én maradok utoljára, de mielőtt bemehettem volna Dae Hyun megelőzött.
-Hjjja! –ordítottam, de rám csapta az ajtót és hallottam a kattanó zár hangját. – Nyisd ki! – utasítottam volna, de csak a tusoló hangja adott választ. – Te kis… - szűrtem a fogaim között, majd otthagytam és mérgesen lerogytam a kanapéra, várva, hogy végezzen. Mikor kinyílt az ajtó besprinteltem. Levettem a ruháim és alig vártam, hogy a forró víz lemossa rólam a napi mocskot.
Alig hogy elkezdtem a mosakodást a víz hirtelen hideg lett és én felordítottam.
- Dae Hyun! Most meghalsz! – rohantam ki egy törölközőben és egy vécé pumpával a kezemben. Lehajoltam az egyik pár cipőmért, hogy azt is hozzávághassam. – Te kis mocsok, kifürödted a vizet. Most meghalsz. – dobtam felé a surranót, de elhajolt előle, már épp kezdtem volna megkergetni és kiszívni belőle a levegőt a pumpa segítségéve:
- Noona! Előtte öltözz fel! – ordított fel, amivel meglepett. Megint nem gondolkodtam és megint az egyik legcikisebb helyzetbe kevertem magam. Dae Hyun vörös fejjel állt előttem kissé behajlított lábakkal és tenyerét egyenesen maga elé tartotta.
- Ezt már egyszer eljátszottad. Unalmas… - nasizott tovább Him Chan a televízió előtt.
- Hyung, ez azért csak jobb, mint az újság.  – szólalt meg Zelo, de Him Chan csak egy sziszegős taslival válaszolt neki.
- Aigoo! – rázta a fejét apám, s már készült engem jól leszidni, de előtte visszarohantam a fürdőbe.
- Fene egye meg a hirtelen fejemet. – ütöttem meg ököllel magam, majd gyorsan megtörölköztem és belebújtam a tiszta ruhámba. Mintha mi sem történt volna, úgy ültek tovább a műsor előtt, így én sem kerítettem neki nagy feneket, csak leültem mögéjük, várva, hogy eljöjjön az idő, mikor elindulunk a verseny helyszínére. 

A terem már elő volt készítve. Egy nagy tornaterem volt, aminek a két szélén volt a nézőtér. Az első sorból nézhettük végig, hogy mi történik a verseny alatt. Az első kört simán vették a fiúk a háromból. A második körben már sok versenyző kiesett és nagyon kevesen maradtak, de az én barátaim ott feszítettek fehér cuccban, fekete övvel a derekukon. A második kör végéhez közel, Jong Up-on volt a sor, hogy bekerül-e a döntőbe vagy sem.  Erősen figyeltem az ellenfele technikáját és kiszúrtam:
- Hej! Szabálytalan volt! – ugrottam fel a helyemről mérgesen. – Nem hallja? Van magának szeme? – ordítottam a bíróra, mikor már majdnem kihirdette a nyertest, aki nem Jong Up volt. – Megverem. Korrupt szemét. – indultam neki, de a karok visszatartottak.
- Nem Noona, te szépen leülsz ide és befogod. – mondta Young Jae.
- Nem látod, hogy ez csalás? – indultam el megint, de már sikeresen. – Hja! –ordítottam a bíróra. – Mi volt ez? Hah? Nem látta, hogy csalt? – álltam meg vele szemben, de csak felhúzott szemöldökkel mért végig.
- Nem maga az a lány, aki tavaly nyert?
- Fontos ez? – kérdeztem és adtam is a választ. – NEM! Mert csalt. Láttam!
- KIM JIN HEE!!! – töltötte be apám hangja a termet.
- Tudja mit, csinálja csak, amiért megfizetik… De figyelni fogom.  – suttogtam, s ujjaimmal jeleztem, hogy a szemem rajta tartom. Gyorsan lejöttem a terepről és visszaültem a helyemre. – Miért nem mondtátok, hogy apa visszajött? – szűrtem ki a fogam között.
- Mert nem voltál itt. – fintorgott rám Yong Guk. – Tudod, hogy kapni fogsz ugye?
- Tudom… - sóhajtottam, majd a döntőre figyeltem, aminek Him Chan volt az egyik szereplője. – Ne veszíts! Benned van minden bizalmunk. Ha most nyersz, győztes vagy! – üvöltöttem, míg Jong Up leült mellénk bánatosan. – Ne aggódj, én láttam, hogy csalt az a kis sunyi. –paskoltam meg a vállát, majd a döntőre koncentráltam.

Öt-Négy-Három-Kettő- Egy

- Ez az! –ordítottam, mikor maga alá gyűrte ellenfelét. Örömömben odarohantam és felugrottam az ölébe. – Győztünk! –szorítottam a nyakát a karjaimmal és visítva ugráltam. – Menjünk haza inni. Vége a hajszának. –másztam le róla és apám felé fordultam, hogy a hüvelykujjam felé mutassam.

   Miután hivatalosan átvette a kupát, hazaindultunk. A fejem alig tudtam tartani, az adrenalin elmúlt és helyette lecsendesedett minden. Az autóban már nagyokat bólintva próbáltam magam tartani, de végül elaludtam, s már csak a kocsi kerekeinek hangjára ébredtem fel, amint felhajtottak a kavicsos

bejáróra. Álmosan dörzsöltem meg a szemem, amik vékony csíkká szűkültek az alvástól. A többiek teli voltak energiával és észre sem vettem, hogy útközben megálltunk kaját venni, amiket már a kezükben lévő táskákból pakoltak ki az asztalra. Túl hangosak voltak. Dae Hyun és Young Jae valami hülye táncot jártak a soju-val, Yong Guk meg már töltötte is ki a poharakba. Minden olyan gyorsan történt, hogy észre sem vettem. Ettek, ittak, én meg szerintem még mindig aludtam.
- Kérsz? – kínált soju-val  Yong Guk, de csak bólintásra futotta. Kézfejemre húztam a pulcsimat, mert kicsit fáztam, hisz elég hidegre fordult odakint az idő. Hamarosan december, de még így is kedvező hozzánk az időjárás.  
Leültem a társasághoz, akik már sokkal több körrel előttem jártak, mint én.Beszálltam én is az ünneplésbe. Egyre jobban felébredtem, de jobb lett volna inkább aludni, ahogy apám is tette jó pár üveg után.
- Mit éreztél Noona, mikor megcsókoltalak? – esett nekem a kérdéssel Dae Hyun.
- Semmit. – néztem a szemébe.
- Ez fájt… - búslakodott lehajtott fejjel.
- Miről maradtam le? – nézett ránk Him Chan.
- Semmiről. – nyugtáztam volna.
- Mindig csinálsz valami hülyeséget, amit nem akarsz velem tudatni. – esett nekem.
- Én? – nyomtam a mellkasomba az ujjam kérdőre vonva.
- TE!
- Hyung, az nem úgy volt. – védett meg Dae Hyun. – Én voltam túl részeg akkor is. Sajnálom Noona. – kért bocsánatot újra.
- Mondtam, hogy felejtsük el. – álltam fel.
- Akkor bocsi, hogy felhoztam a témát. – nézett fel rám.
- Meg van bocsátva. Jó éjt fiúk. – intettem nekik, majd bementem a szobába, hogy kitisztuljon a ködös elmém. Ledőltem az ágyra, úgy ahogy voltam, s már majdnem elaludtam, mikor valaki lökdösni kezdett.
- Kelj fel a helyemről.
- Hagyj már. –löktem el magamtól.
- Ha nem kelsz fel, rád fekszem. – közölte.
- Nem érdekel. – mondtam, s már csak a súlyt éreztem magamon. – Összenyomsz. – nyögtem a nyomás alatt. – Mássz le rólam. – viaskodtunk a helyért, de végül mindketten a földön kötöttünk ki, de még ott is rángattuk a takarót és küzdöttünk. – Fáradt vagyok ehhez. –engedtem el a paplant és elnyúltam a földön. A mennyezetet bámultam, kiűzte az összes álmot a szememből.
- Élvezed, hogy pasik vesznek körbe? – kérdezte az ágynak támaszkodva.
- Mi? Milyen pasik? – néztem rá a földről.
- Jin, Dae Hyun és kitudja, hogy kik még.
- Hülyeségeket beszélsz. –nevettem ki. – Jin a barátom, Dae Hyun meg részeg volt, józanon bottal sem piszkálna meg. – nevettem szinte már hahotázva. Lassan mozdult felém, közben tartotta velem a szemkontaktust, majd fölém magasodott. Haja lazán lógott lefelé és engem nézett. Szemkontaktusunkat, csak az én zavart pislogásom szakította meg. –Fura vagy. – löktem volna el, de nem engedett felállni. A szívem egyre hevesebben dobogott, s átjárt a félelem. Féltem attól, hogy mi történik és fel sem fogtam. A szívem mégsem ezért dobogott olyan hevesen, hanem mert éreztem a vállamon a kezének melegét és egyre közelebb hajolva orra megérintette az enyémet, s ajkai összeolvadtak az enyémmel. Attól féltem, hogy ez megtörténik ismét, mint az első csókomnál. Akkor is hasonló helyzetben voltunk, de az érzéseim már nem voltak olyan viharosak, mint akkor. Az ajkai puhán érintették az enyémet és a szívem mintha vad dobogásából hirtelen megállt volna, az érzéseim firkaként kavarogtak a fejemben. Mintha soha nem ért volna véget az a pillanat, de rájöttem, hogy csak szerettem volna.
- Most sem éreztél semmit? – suttogta, ahogy homlokát az én homlokomnak nyomta.
- Utállak. – súgtam.
- Én is… Felejtsük el. - mondta, majd rám rogyott az alkohol miatt, teljesen kiütve magát.
- Mégis mi a francot művelsz velem? – mondtam halkan, s szemeimből kicsordultak a könnyeim, míg el nem aludtam én is. Hajnalban már nagyon fáztam a földön, mivel Him Chan az összes takarót és párnát lehúzta az ágyról és rólam is. Felmásztam a helyemre és próbáltam visszaaludni. Odakint sötét volt még, apám horkolása még hozzánk is áthallatszott. Mint egy oroszlán csorda, úgy üvöltött.
- Részvétem… - ejtettem el halkan a szavaim és már el is nyomott az álom. Azok után, amit Him Chan művelt, azt gondoltam, hogy nem fogok tudni aludni, de a három napos edzés és az alkohol együtt teljesen kiütött, de nem csak engem, hanem mindenkit, mert reggel, elég kipihenten ébredtek.
-Ah, de jót aludtam… - bújtak ki a szobából. Akkor én már a tejem kortyoltam a konyhaasztalnak nevezett malac ólon. Him Chan nem emlékezett semmire, de ez volt nekünk a leges legjobb megoldás. Féltem a reggeltől, hogy nem tudom majd kezelni, vagy a szemébe nézni, de mivel Ő simán megkérdezte, hogy mi volt a verseny után, nem izgattam magam.
- Úr Isten, nem hallottátok apa üvöltését az éjszaka?
- Hajnalban arra keltem, hogy fáj a gyomrom és lehet, kidobom a tegnap estét, de szerencsére nem így történt. Azután nem tudtam aludni, hála Ahjussinak. –vetett megvető pillantást apám háta felé. Most tudtam aludni az utolsó fél órában, amikor már kezdett ébredezni.
- Te dobtál meg valamivel? – kérdezte apám, miközben a tegnap esti maradékból reggelizett.
- Én? ANI! –tiltakozott apró kacaj közben. – Sose tennék olyat.
- Jó van fiam. Ez plusz két kört jelent. – Nem is mondom, hogy letört a reggeli hír hallatán. -Jin Hee, ami téged illet találtam neked állást a kikötőben. Legközelebb a szád helyett a fejedet használd.
- Neeeeeem!!!!