-Hetedik rész-

Korán reggel nem tudtam, hogy miért ordibál anya az ajtóban és, hogy miért veri még öt perc után is kétségbeesetten. Kómás fejjel, a tömör ajtólapra néztem és már épp kezdtem volna mérgesen leküldeni anyát a konyhába, mikor eszembe jutott, hogy ma van a tanév első napja, s tudatosult is bennem, ahogy élére vasalt egyenruhámra néztem. Visszaejtettem a fejem a párnára és vissza akartam aludni.
- Jin Hee! Kelj fel!- dörömbölt - Hallod? – amit újabb dörömbölés követett.
- Kelek már! – ordítottam mélyről feltörő hörgéssel. Nem mintha sokat segített volna, az, hogy lementem a konyhába pizsamában és vakon a hűtőbe nyúltam. Na jó, ez nem igaz, mert amint megittam a hideg frissítő boci tejemet, már is jobban éreztem magam és már nyitott szemekkel tudtam visszamenni a lépcsőn, hogy teljesítsem anyám kérését. Amint szedtem a fokokat azon gondolkodtam, hogy vajon álmodtam, vagy tényleg elhaladtam a reggeliző Him Chan mellett…? Vállat rántottam és becsaptam magam mögött a fürdő ajtót. A hideg víz már egész jól felébresztett, úgyhogy kezdtem izgatott lenni.
- Ebben az évben rám talál a szerelem! Ebben az évben édes iskolás lánynak fogok kinézni.
Eldöntöttem, hogy a cuki oldalam is megmutatom a világnak, így két copfba kötöttem a hajam és egy kis rózsaszín szájfénnyel tettem teljessé fekete-piros kockás szoknyás egyenruhám, amit fehér blúz, piros nyakkendő és sötétkék blézer egészített ki. 
- Ohh! – pillantottam az órára és rájöttem, hogy el fogok késni és még reggelizni sem reggeliztem. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és felkaptam egy almát a kis fonott kosárból.
- Elmentem… - fordultam volna ki kicsiny konyhánkból, de anyám megállított.
- Várd meg Him Chan-t és ha lehet, az idén ne kelljen az igazgatót meglátogatnom. Ne viselkedj úgy, mint egy huligán.
- Mikor viselkedtem én úgy? – pislogtam ártatlanul.
- Mondjuk mikor tavaly kitörted a második emeleti ablaküveget a székeddel.
- Véletlen volt. Nem az ablakhoz akartam vágni. – nevettem el magam visszaemlékezve a volt osztálytársamra, aki azt hitte, hogy a telefonjával, majd be tud fényképezni a szoknyánk alá. Csak addig hitte ezt, míg nem találkozott velem… - Egyébként is, nem látod, hogy milyen cukira vettem a formámat? Mond, hogy nem vagyok cuki. –pislogtam édesen és meglegyintettem két copfom.
- Nem vagy cuki! – közölte ridegen.
- Miért nem? Mond meg Him Chan, hogy az vagyok. – szóltam a reggelijét épp befejező fiúra. Csak pislogott rám, míg a hátára vette a táskáját.
- Ha azt mondom, hogy nem vagy az, akkor kihozom belőled az állatot, ha meg azt mondom, hogy az vagy, akkor meg hazudok, úgyhogy tartózkodom, mert egyiket sem szeretném.
Ment el mellettem cinkos mosollyal.Tényleg majdnem kihozta belőlem az agressziót és majdnem leütöttem, de mivel ez az első iskola nap, úgy döntöttem türtőztetem magam.
      Kissé tempósabban szökdécseltem előtte az úton, mert utáltam hátul kullogni.
- Az idén fel fog rám figyelni valaki, mert olyan édes leszek, akár egy csupor méz. – ahogy kimondtam a lábaim engedtek maguknak és nagy puffanással hasaltam a földre. Az almám vidáman gurult le a lejtőn nem foglalkozva velem… Miért is foglalkozna velem egy alma, de hogy még Him Chan sem, az már abszurd volt.
- Ha így hozod a formád továbbra is, akkor tuti nagyon sokan fognak rád felfigyelni. – nevetett és felvette az almámat a földről. Rögtön felpattantam és leporolva magam utána rohantam.
- Hej! Az, az enyém! – kaptam ki a kezéből. – Nem reggeliztem.
- Miért? Sokáig tartott begumizni a hajad? – fogta meg az egyik összefogott tincsem.
- Még mindig kevesebbet vagyok a fürdőben, mint te, kíváncsi lennék, mit csinálsz annyi ideig. – vigyorogtam az almámra.
- Legalább én felkelek hozzá időben.
- Hagyjuk már! Te is ugyanolyan lusta dög vagy, mint én. – nevettem el magam, s a buszunk jelent meg előttünk.
- Omo! –rohantunk is, hogy még idejében elkapjuk. A második megállónál Young Jae is felszállt, Ő az egyetlen, aki ezen az útvonalon utazik minden nap. Általában, így hárman megyünk a suliba és jövünk is haza. Már amikor nem terveznek suli utáni programot és egyedül hagynak. Igen, nem lehetek mindig velük, bár őszintén én nem bánnám.
  Az idei év még keményebb lesz, de már feldolgoztam, hogy Yoo Bin elhagyta kicsi hazánkat egy jobb lehetőség érdekében. Ezzel viszont egyedül maradtam az iskola falai között, ami szomorúvá tett.
  A buszon olyan tömeg gyűlt össze, hogy alig vártam, hogy leszálljunk, s mivel a fiúk tökéletesen figyelmen kívül hagytak, mert egy új játék kötötte le a figyelmüket, így kénytelen voltam zenét hallgatni. Már majdnem az iskolánál jártunk, így átfúrtam magam a tömegen, hogy könnyebb legyen leszállni. Intettem a fiúknak is, hogy kövessenek, így mikor leszálltam szorosan mögöttem voltak. A többiek is megvártak minket, úgy ahogy szoktak, s együtt mentünk az iskola kapujáig. Imádtam, mikor mindkét oldalamon három-három barátom sétált, de kissé el is szomorított a gondolat, hogy ez lesz az utolsó közös évünk. Az iskola kapujában felnéztünk a nagy krémszínű épületre.
- Szerezzünk szép emlékeket. Ez lesz a legszebb évünk. Fighting! – emeltem fel az öklömet és mindenkinek nagy mosoly ült az arcán. – Oszolj! – adtam ki a parancsot és mindenki, vagyis majdnem mindenki otthagyott egyedül.
- Néha olyan érzésem van, hogy utálnak… - mondtam az orrom alatt.
- Ugyan Noona, ne beszélj hülyeségeket, bár lehet, hogy van benne valami. – gondolkodott el Dae Hyun, s mielőtt még bokán rúghattam volna, valaki a nevemen szólított.
- Jin Hee! – ahogy kinéztem Dae Hyun mögül, nem hittem a szememnek. Egyetlen barátnőm szaladt felém.
- Yoo Bin! – szaladtam én is és egymás nyakába ugorva visítoztunk. – Nem úgy volt, hogy elköltöztök?
- Visszajöttem, mert nem tudok nélküled élni.
- Mesélj! – karoltam belé és intettem Dae Hyunnak, hogy később majd találkozunk.
Yoo Bin szája be sem állt, de csak annyit szűrtem le az egészből, hogy aki nélkül nem tud élni az a barátja és nem én…  Egyenesen a táblához mentünk, hogy megnézzük ki melyik osztályba került.
- Osztálytársak leszünk. –toporzékoltunk.
 Tavaly külön osztályba kerültünk, ami kissé megviselt. Annyira nem, mint a hír, hogy az utolsó évben már nem lesz velem, de elég rázós volt, mert Yoo Bin az egyetlen, aki mellett lánynak érezhetem magam.
- Oppa! Egy osztályban leszünk.
- Ühm! – hallottam a hátam mögött a párbeszédet és hátranézve valószínű a suli szívkirályát és szívkirálynőjét láthattam. Him Chan volt az és a barátnője, aki szemtől szemben még szebb volt, mint a képen. Ahogy egymásra mosolyogtak furcsa érzésem támadt, s mintha kiesett volna az iskola zaja egy pillanatra.
- Megyünk? – húzott el Yoo Bin én meg csak vigyorogtam a párra és engedtem barátnőmnek.
- Omo! – kezdte, mikor kellő távolságra kerültünk a táblától. – Nem is tudtam, hogy együtt járnak. Mégis mióta jár Jenny-vel?
- Ismered?
- Nem igazán, csak nagy híre van a suliban.
- Milyen híre? – húztam fel a szemöldökömet.
- Azt hittem, hogy ti együtt fogtok járni… Ezt nem gondoltam volna, mindig együtt voltatok… – rágta a körmét.
- Hülye. – csaptam meg a karját – Együtt nőttünk fel, jó hogy együtt láttál minket. Olyan, mintha a bátyám lenne…
- Aha! Tudod, hogy kinek beszéld be!
Kezdett idegesíteni…
- Yoo Bin! Azt mond már, hogy mit tudsz a lányról.
- Ja, semmi különöset, mindössze a fiúk az osztályban őt szavazták meg a legszebbnek és mindig minden buliban ott van. Gazdag családból származik és nagyon jól nevelt. Miss tökély. Illik Him Chanhoz.  De siessünk, mert le fogjuk késni az ünnepséget.
Szaladni kezdett a folyosón, én is rohantam utána, de véletlenül összeütköztem valakivel.
- Oh, bocsi, nem akartam. – rohantam vissza, hogy felvegyem a válláról lelökött táskát. Csak rám mosolygott és egy szó nélkül tovább ment. Olyan furcsa volt, így én is csak furcsán fixíroztam távolodó hátát.
A barátnőm tátott szájjal rohant felém vissza.
- Olyan szerencsés vagy! Rád mosolygott!
- Mi van? – fintorogtam rá, hisz nem értettem, miért lennék én szerencsés. - Kifejtenéd bővebben?
- Ne mond, hogy nem tudod, hogy ki volt, akit letaroltál.
- Egy, nem taroltam le, csak meglöktem. Kettő, nem ismerem…
- Te melyik bolygón élsz? Esküszöm nem értelek… Ő a suli szívkirálya. Tavaly rengeteg sportversenyt megnyert és a lányok csak őt akarják.  Bár két évvel alattunk jár, de annyi idős, mint mi. Vajon miért halasztott annyit? A pletyka úgy szól…
- Nem érdekel… - vágtam közbe, mielőtt még elkezdte volna és továbbmentem.
Az osztályban kihúztuk, hogy hova fogunk ülni. Én a leghátsó padot kaptam az ablak mellett. Yoo Bin velem párhuzamosan a másik sorban, míg Him Chan kettővel ült előttem. Az első nap még unalmasabb volt és nehezebben telt, mint gondoltam. Alig vártam, hogy egyek valamit, s a büfébe rohantam, miután megismertem Yoo Bin barátját. Úgy álltak elém, mintha már ismernénk egymást, de az igazság az volt, hogy fogalmam nem volt, hogy ki áll előttem. Az, hogy a suli edzéseken sokat találkoztunk, nekem nem mondott sokat, sőt, ami azt illeti semmit sem. Azért kedvesen vigyorogtam és úgy tettem, mint aki örül a viszont látásnak és minden egyéb másnak. Mondjuk az ebédemnek jobban örültem volna. Néha tényleg olyan érzésem volt, mintha egy másik galaxisból jöttem volna és nem is ebbe a suliba járnék. Nem ismertem Jenny-t a szívtiprót sem és Yoo Bin barátját sem, ez már aggódásra adott volna okot. De nem aggódtam. Inkább az járt a fejemben, mennyire elvette Yoo Bin eszét a szerelem. Megérte feladni az álmát a szerelemért? Konkrétan az életéről mondott le és még az sem biztos, hogy együtt maradnak az év végéig… Ki vagyok én, hogy előre ítéljem meg a helyzetet? Vagy csak féltékeny vagyok? Valószínű megtámadott a zöld szörny is, mivel mindenki turbékolt a közelemben csak én voltam egyedül, mint a kisujjam. A suli végével mindenki ott hagyott, így lementem Young Jae-hez, hogy hátha Ő is hazafelé tart, mint én.
- Hahó! – néztem be az osztályba és megpillantottam a táskájába pakoló fiút, s pár osztálytársát. – Jössz haza?
- Aha! Megyünk együtt?
- Ühüm! –léptem elé.
- Együtt jártok? – kérdezett rá egy fiú.
- Young Jae a testvérem…
- Hogy lenne már a testvéred… Ismerem a családját. Nem az!
- Ha azt mondom, hogy a testvérem, akkor az is! Világos? – meresztettem rá a szemem.
- Nyugi Noona! – nyugtatott Young Jae  - Nem járunk, csak barátok vagyunk.
- Rád van tapadva a csaj, nem látod?
- Young Jae… - néztem a barátomra idegesen. – Te adsz neki, vagy én üssem le?
- Mintha le tudnál… - nevetett az orra alatt, amivel irritált. Olyan volt az a fiú, mint egy rossz csalánkiütés… Young Jae látta, hogy nehezen viselem a mai napot és hamar kiborítanak, így elém állt.
- Haver, jobb, ha kussolsz.- nézett hátra. - Menjünk Noona! – terelt volna ki, de a sarokban észrevettem egy fiút, aki a markát a szájához szorítva próbálta visszatartani a nevetést.  Ő volt az akit elsodortam.
- Jin, holnap megtartjuk a megbeszélést.  
- Oké! – mosolygott ránk az említett.  Olyan furcsa érzésem támadt, ha rá néztem. Kicsit titokzatos volt nekem… Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk és rájöttem, hogy elvágtam magam a suli szépfiújánál is… Letörtem és ezt YoungJae észre is vette.
- Mi a baj Noona? Ennyire zavar, hogy azt hiszik a barátnőm vagy?
- Nem jöttél még rá, hogy azt hiszik, hogy én loholok utánad, te meg szórakozol velem? Tavaly is irritált ez a fickó, de egyszer Istenemre mondom, hogy leütöm. Ráadásul leégettem magam megint.
- Jin előtt? – nézett rám – Csak nem tetszik neked?
- Nem is ismerem… - adtam a választ. – Csak azt mondták van róla valami pletyka…
- Ja! Igen. Múlt évben jött vissza a suliba és már akkor is osztálytársak voltunk. Állítólag Japánban, ahol addig élt sok rendőrségi ügye volt. Ezt viszont senki nem hiszi el, mert jó tanuló, és a lányok nagy kedvence, hisz magas, jóképű és van egyfajta varázsa.
- Ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném, hogy tetszik neked. –nevettem el magam, ahogy felléptem a buszra és lehuppantunk egy ülésre egymás mellé.
- Noona, csak azt mondom, amit én is hallottam.
- Aha! – húzogattam a szemöldököm- Én is azt mondanám.
- Meg fogok sértődni. – közölte nevetve, mire én meglöktem kissé és eltátogtam neki, hogy „csak vicceltem”.