-Kilencedik rész-

Jin a kezét nyújtotta felém. A hangulat csodás volt. A fejemben halk zongora dal szólt, aláfestve a pillanatot. A szívem nehéznek éreztem, ahogy előre nyújtottam a karom. Már majdnem elértem, mikor olyan érzésem támadt, hogy valaki van mögöttem, s hirtelen azt súgja a fülembe, hogy „veszélyes”. Visszahúztam a kezem, de Jin szélesebb mosolyára újra meglendült, mikor egy kar visszarántott.
- Ajusshi! Már megint maga? Hagyjon békén. – mérgeskedtem az idegen férfira. – Miért ragadja el a pillanatot?
- Veszélyes… - mondta újra.
- Nem, nem az!  - álltam ki magam mellett és határozottan Jin felé fordultam, aki egészen közel jött hozzám és a tenyerébe vette az arcomat. Szája rohamosan közeledett az enyémhez. A szívem turbó fokozatba kapcsolt és csak a dobogását hallottam, majd egy nagy dörrenésre felriadtam. Zihálva ébredtem fel , egészen kivert a víz.
- Ez meg mi volt?
Hajamba túrtam és lecsúsztam az ágy szélére. Fejemet körbeforgatva tapasztaltam, hogy reggel van és én jócskán elaludtam, de még így is nagyon fáradtnak éreztem magam, valószínű azért, mert felriadtam. Kisétáltam a fürdőbe, hogy megmossam a fogam, s közben kábult fejemet néztem a tükörben.
- Oh, drága kenyér, milyen fejem van…  - túrtam a hajamba, de semmi haszna nem volt. A fésűvel próbálkozva észrevettem, hogy egy nagy csomó van féltett tincseim között. Ez az egyetlen, ami bizonyítja, hogy lány vagyok, mert kosár méretemre nem igazán lehetek büszke…
  A fésűt úgy belenyomtam, hogy nem tudtam kiszedni.
- OMG! – dörmögtem fogkefével a számban és rángatni kezdtem a hajamban ékeskedő tárgyat, majd, úgy ahogy voltam habosan rohanni kezdtem a lépcsőn. – Anya! Anya! – vettem be a kanyart a konyhába.
- Mit rikácsolsz kora reggel?
- Nem tudom kiszedni… - hadartam el, de még én sem értettem.
- Nem értek semmit, vedd ki a szádból a fogkefét. – rántotta ki a számból, ami nem esett jól, de jobban aggódtam a hajam miatt, így elismételtem, amit az előbb próbáltam mondani.
- Nem tudom kiszedni a fésűt. Segíts.
- Le kell vágni. – közölte Him Chan, aki megint evett valamit. S még én vagyok a zabagép. Aha…
- Kac-Kac, Hime őfelsége, de nem nevetek ám.  – fintorogtam, s nem akartam vele tovább foglalkozni, így anyámra néztem kérőn. – Szedd ki.
- Ülj le! – nyomott le a Him Channal szemben lévő székre. – Jól beletekerted.
- Tudom. – nyöszörögtem hisztizve, mert fájt a fejbőröm. Him Chan jól szórakozott velem szemben, de ahelyett, hogy az asztal alatt megrúgtam volna, bevillant az álmom és teljesen elmerültem benne. Teljesen magával ragadott a majdnem csók pillanata.
- Úr Isten! – pattantam fel a székről, mire a fésű megfeszült és nagyot pattanva ketté tört.
- Hjaaaa! – ordított rám anyám és vállon csapott.
- Mi van, ha meg akar csókolni? – meredtem magam elé.
- Kiii? – kérdezték egyszerre, én meg rájöttem, hogy hangosan is kimondtam a gondolatom.
- Senki! Senki! – ültem vissza. A körmömet rágtam és azon gondolkodtam, hogy mit fogok akkor reagálni, majd elbambultam Him Chan száján. Ő már biztos megcsókolta Jenny-t. Annyira néztem a mozgó ajkakat, hogy nem is hallottam, hogy hozzám beszél.
- Ah… - eszméltem fel, s abban a pillanatban megszabadultam a fésűtől.  – Végre! – túrtam boldogan a hajamba.
- Ez volt a kedvenc fésűm. – görbítette le a száját anya.
- Ugyan már! Az csak egy olcsó vacak. Minden sarkon lehet ilyet kapni.
- Mi az, hogy ócska vacak? Idősebb, mint te vagy.
Kissé mérges volt a fésű halála miatt, így próbáltam oldani a feszültséget.
- Jössz bokszolni? – álltam be harci állásra viccesen és a levegőbe csapkodtam anyám arca előtt.  – Na? Na?  - Láttam, hogy a fésű maradványa körül elfehérednek az ujjai, de még mindig provokáltam. Him Chan értetlenül nézett ránk, miközben bekapta az utolsó falatot a tányérjáról és a mosogatóhoz indult.
- Sosem unatkozik az ember ebben a házban… - jegyezte meg anyám arcát látva.
- Hjaaaa! – ordított – Kim Jin Hee! Majd én, megtanítalak verekedni. Gyere ide! – kiabálta utánam, de akkor én már a mosogató és Him Chan között voltam szorosan. – Gyere ki onnan!
- Eszem ágában sincs. – markoltam jobban Him Chan atlétáját és felnézve kértem:
 - Mond neki, hogy ne bántson. – de csak lefejtette az ujjaimat a pólójáról és továbbállt.
- Adjon neki Ahjumma. – nézett anyámra szurkolva.
- Áruló!!!
- Szerintem jobb, ha futsz! – villantotta rám a fogsorát.
- A franba! –iramodtam neki.
- Mit mondtál Jin Hee? – rohant utánam anyám, de én már a lépcsőnél jártam.
- Ezért még csúnyán számolni fogunk Hime, ugye tudod?
- Juuuuj! – játszotta meg magát, majd nevetve otthagyott.
- Anya, bocsi, nem lehetne, hogy nem vágod hozzám az imádott fésűdet? – vigyorogtam, mint a tejbe tök és finoman hátráltam fel a lépcsőn. Még szerencse, hogy az első szoba az enyém és hamar be tudtam rajta iszkolni.
- Huhh! Ez kemény volt, azt hittem hozzám vágja… - dőltem az ajtómnak - Milyen agresszív ez a család. – csóváltam a fejem, s a szekrényemhez mentem, hogy kiválasszam a legszebb ruhámat. Kikaptam egyet a szekrényemből, majd elmentem lezuhanyozni. Nagyon meleg volt, még a nyár végén is, így jól esett a gyors zuhany. De mikor visszatértem szobám nyugalmas rejtekébe és felöltöztem, valami nem stimmelt.
- Ez a ruha nem lesz jó. Nem mehetek farmerban egy randira. Már bánom, hogy kidobattam anyuval azt a sok lányos ruhát, amit nekem vett. Aigoo. – túrtam a hajamba kétségbeesetten és bátorságot vettem magamon, hogy újra megközelítsem a konyhát.
  Lassan indultam le a lépcsőn, hogy bekukucskáljak a konyhába.
- Anya? – kérdeztem félve. Anya szeme villámokat szórt, de nem tudott ellenállni angyali arckifejezésemnek. Mély levegőt vett és szabad utat engedett nekem. – Bocsánat. Többé nem leszek tiszteletlen.
- Látod, hogy tudod, miért vagyok dühös…
- Tudom, de azért szeretsz és segítesz nekem? – pislogtam fel rá sűrűn.
- Mi a bajod? – kavargatta tovább az ebédet rám sem nézve.
- Öhm… Randim lesz és ez az egy normális ruhám van. Nem mentettél meg párat a tavaly nekem vett ruhák közül?
- Randi? Az első randid?
Bólintásomra elzárta az étel alatt a gázt és lekapta magáról a kötényt, majd bevonszolt a szobájába. Nagyon lázba jött a randi szó hallatán.
- Az első randi nagyon fontos, főleg ha képes volt téged elhívni. Szépnek kell kinézned és aranyosnak. Bízd rám magad.
Nem mondhatnám, hogy annyira felvillanyozott az ötlet, de anyám mégiscsak jobban ért a lányos cuccokhoz, mint én. Egy óra múlva már kész is voltam mindennel. Körülbelül 10 összeállítást próbáltam fel, a fehér egybe ruhától, a miniszoknyáig.
- Nem jöhetsz ki. –parancsolt rám, majd rám zárta az ajtót. Az álló tükörben néztem magam. Fekete fodros blúzt aggatott rám, amiből ki voltak a vállaim. Idézem: „egy kis szenvedélyt mindig bele kell csempészni az öltözékbe, ha randira mész.”
Ki vagyok én, hogy vitatkozzak ezzel? Új volt nekem az egész és izgultam. A kék mintás szoknya nem nyerte el a tetszésemet, de az öv, amivel megtörtük a ruházatot, jobban feldobta a külsőm. A hajam két oldalra kötöttük, hogy aranyos is legyek, s magas sarkúba bújtattam a lábaim.
- Mostmár kijöhetsz. – kiabált kintről, s, ahogy kiléptem Hollywood-i piros szőnyegen éreztem magam a fényképezőgépek fényei és kattanásai kereszttüzében.
- Anya! Mit csinálsz? – nyafogtam.
- Egyszer nézel ki úgy, mint egy igazi lány, meg kell örökítenem. Igaz Him Chan? – nézett az épp belépő fiúra, aki csak végignézett rajtam és felhúzta a szemöldökét.
- Mi van? Meglett a tündér keresztanyád? – nevette el magát kissé.
- Kac-Kac viccesnek tetszik lenni. – húztam én is félre a szám. – Mennyi az idő? – néztem a faliórára, s a fejemhez kapva tapasztaltam, hogy el fogok késni. – Elmentem! – kaptam fel a táskám.
- Hová mész? Várj már! – szólt utánam Him Chan.
- Este találkozunk az edzésen. – intettem és már ott sem voltam. A kis kopogós cipőmet nem igen futásra tervezték, de még idejében elértem a buszt, ami a megbeszélt mozi elé vitt. Jin még nem érkezett meg és ennek valahol nagyon örültem, mert hajlamos vagyok elkésni, ha időpontról volt szó. A telefonomat az íróasztalon hagytam és nem tudtam neki telefonálni. A filmet már megkezdték, de Jin sehol sem volt, így csak vártam és vártam…