- Huszadik rész-

Fárasztó hét volt mögöttünk, de mi teli voltunk energiával, még az iskola falai között is. Az utolsó szendvicset sikerült megkaparintanom a büféből, ami nem mindenkinek tetszett, főleg nem jó barátomnak, a haspók Dae Hyun-nak.
- Noona, add már nekem. Nem hoztam ebédet magammal. - kérlelt.
- Persze, akkor én mit fogok enni?- öleltem magamhoz az ebédem, ahogy a tornaterembe igyekeztünk edzésre. Mulatságos volt, ahogy koldult, s mindketten jókat nevettünk, de lehet, hogy csak én...
A folyosó végén, épp, hogy befordultam, meg is torpantam. Amit a szemem látott, az agyam egy pillanatig nem tudta felfogni. Dae Hyun visszarántott a fal mögé és csendre intett, a kezét a számra tapasztva. Nem akarta, hogy észrevegyen Him Chan és Jenny. Bár már nem láttam őket, de előttem volt, ahogy Jenny, Him Chan nyakában lógva a szájára tapad. Romantikus pillanatnak mondhattam volna, de számomra nem az volt. Fájt a mellkasom, a fejem teljesen kiürült és csak Dae Hyun-t néztem üres tekintettel. Sírni akartam, de nem tudtam, hogy miért. Képzeletben pofon ütöttem magam, hogy halljam mit suttog a velem szemben álló, aki még mindig a szám elé tartotta a tenyerét.
- Menjünk körbe. - mondta, mire én csak bólintottam, majd elvette a kezét az arcomról és elindultunk vissza. Az előbbi vidámságomnak nyoma sem volt. Lógatott orral mentem Dae Hyun mellett.
- Na, Noona, nekem adod a kajád? - próbált tovább viccelődni velem, de nekem már nem volt kedvem, így a kezébe nyomtam a szendvicset.
- Nem vagyok már éhes. -vigyorogtam rá – Valamit el kell intéznem. - fordultam meg és elindultam keserű szájízzel. Éreztem értetlen tekintetét a hátamon. -
Noona, te szereted Hyungot?
-Mi? -fordultam hátra és semmitmondó arcába néztem. Közelebb kellett mennem hozzá, hogy valamit le tudjak olvasni az arcáról, de semmi. Semmi mondandója nem volt, pusztán a nyers kérdésre várta a választ. Nem tudtam rá válaszolni, csak elnevettem magam keserűen. - Ne beszélj hülyeségeket Dae Hyun, Him Chan olyan, mint a testvérem. Szeretem, de nem tekintem férfinak. Én Jin-el járok. - mondtam talán életem legnagyobb hazugságát.
- Jin-t szereted? - újabb nyers kérdés, amire nem volt válasz, nem mondhattam ki, mert nem tudtam, hogy igazat mondanék-e vele. Védekezésképp kikaptam a kezéből a szendvicset.
- Megártott a hideg? Zavarba hozol, olyan, mintha bosszantana, hogy szeretek valakit. Ne kérdezz egy lánytól ilyeneket.
- Nem bosszant, csupán az utóbbi időben, ahogy téged nézlek, más lettél. Régen azt gondoltam, hogy talán közelebb kerülünk egymáshoz, de elvetettem ezt a dolgot. Talán nem is vetted észre, hogy akkor én is úgy néztem rád, mint te Hyung-ra.
- Te most bevallod, hogy szerelmes voltál belém? - fagytam le.
- Nem, nem voltam, csupán tetszettél, de tudod a külső nem minden. Sajnos megismertelek... - fintorgott, s legszívesebben fejbe vágtam volna, de inkább csak nevettem a megkönnyebbüléstől, hogy nem szerelmes belém, mert ennyi érzelmi szálat már én sem tudtam volna elvarrni. Hisz azt sem tudtam én mit érzek, csupán csak a nagy káoszt éreztem a szívemben.
Gondolataim csak úgy záporoztak a fejemben. Kihagytam az edzést és inkább beültem Yoo Bin táncpróbájára, de nem tudtam rá koncentrálni. Már Yoo Bin-al sétáltam a folyosón, de semmit nem hallottam a gondolataimtól. Hangos hahotázásba kezdtem, ahogy arra gondoltam, hogy szeretem Him Chan-t, végül a szám lefelé konyult és a nevetésből halk nyöszörgésben törtem ki. Tudtam, hogy megkaptam a választ a saját és Dae Hyun kérdésére, de nem mondtam ki, csupán csak rájöttem:

Szeretem Him Chan-t, de nem szerethetem.

Yoo Bin értetlenül nézett rám.
- Mi a baj Jin Hee? Mi történt? - nézett csendes könnyeimre, de nem volt időm sírni, mert óriási csattanással talált el valaki keze. Rögtön odakaptam, s felpillantottam idézőjeles támadómra. Jenny... Jenny nézett velem dühös farkasszemet, míg én az arcomat fogtam. Vajon Ő is rájött hogyan érzek és ezért kaptam, azt, amit kaptam? Nem mondott semmit, s nem is értettem, de nem is akartam. Hallottam Him Chan hangját, ahogy Jenny nevét mondja, pontosabban kiálltja, míg nekem még mindig az előbbi könnycseppem gördült le az arcomon, ami meglepett kifejezést tükrözött. Más helyzetben ököllel válaszoltam volna a pofonra, de szemétnek éreztem magam, amiért ugyan azt a személyt szeretem, akit Ő.
- Jin Hee, jól vagy? - Fogta meg a kezem Him Chan, de rögtön elrántottam, s egy lépést hátráltam tőle. - Jenny! Ez mire volt jó? - szidta le barátnőjét, aki még mindig dühösen fújtatott. Egy ideig csak néztem őt, majd elfordultam és elmentem.
- Jin Hee! - hallottam kiáltását, de nem fordultam meg, csak mentem tovább az úti célom felé. Haza...

Annyi minden kavargott a fejemben, hogy már nem akartam gondolkodni. Ki akartam zárni a világot, így lefeküdtem aludni, amint hazaértem. Rémálmaim újra és újra megjelentek. Nem tudtam tőle szabadulni. Mindig ugyanaz a férfi, aki óvatosságra int és próbál megvédeni. Mindig zihálva ébredek és mindig fáj a mellkasom a rémálmok után. A sötétítő miatt a szobámban szürkület volt, még nem ment le a nap. Felálltam, hogy elhúzzam az anyagot és mikor elrántottam, csodaszép látvány tárult elém. Havazott... Lehet zavarodottságom miatt, de valahogy felidézte bennem a kérdést.

Mit fogok tenni? Hogy fogok viselkedni ezek után Him Chan-nal? Mi lesz ha rájön?

Míg a lehulló hópihéket néztem, eldöntöttem magamban, hogy nem tudhat senki az érzéseimről, és hogy ugyan úgy fogok viselkedni velük, mint bármikor. Már akkor átlátszó voltam Dae Hyun-nak, mikor még én sem tudtam az érzéseimről. Vajon a többiek is rájöttek? És vajon Ő? Rettegtem a gondolattól, hogy megtudja. Mintha telepatikusan hívtam volna, mert bekopogott az ajtómon.
- Bejöhetek? - Gyanús volt, hogy kopogott, az nem az Ő szokása, de most éreztem a hangján, hogy sajnálja az egészet.
- Gyere. Most keltem fel. -rántottam el a függöny másik oldalát is és a szekrényhez mentem meleg ruháért.
- Nagyon fájt, ahogy Jenny megütött? Láttam az arcodon, hogy rosszul érintett, mert sírtál.
- Nem sírtam! -dobtam le egy meleg pulóvert az ágyamra. - Nem fájt, az edzések után meg sem kottyant. Nem vagyok porcelán baba, hogy ennyitől elsírjam magam és sose leszek az.
- Az volt a furcsa, hogy nem ütöttél vissza.
- Jenny, nekem nem ellenfél... - bújtam bele a pulóverbe, majd a fésűért nyúltam, hogy kócos fejemen csináljak már valami rendet is.
- Én voltam a hülye, mert olyat mondtam, amit nem szabadott volna.
- Igen? Mégis mivel húztam ki a gyufát?
- Az lényegtelen, én voltam a hibás.
- Akkor jó... - mentem el mellette, hogy kimenjek az ajtón.
- Hová mész? - állított meg.
- Mint tudod esti műszakom van a bárban, aztán mivel holnap Szombat hajnalra megyek a halfeldolgozóba.
- Ahjusshi tudja, hogy ma dolgozol és úgy küldött el reggel?
- Nem, nem tudja és nem is kell tudnia. Azért aludtam nemrég, hogy bírjam a műszakot. - hazudtam.

Egyébként sem tudnék most aludni...

-Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet. Ahjumma sem értene vele egyet.
- Nem kell tudniuk róla. - csaptam be magam mögött az ajtót, s lerohantam a lépcsőn. Még soha nem vert ennyire a szívem, ha vele beszéltem. Ideges voltam, oly annyira, hogy a tenyerem teljesen leizzadt, ezalatt a pár perc alatt. Legszívesebben a fejemet a falba vertem volna, olyan idiótának éreztem magam. Mire a meló helyre értem Ha Joon már egy forró kávéval várt rám.
- Mi lenne velem nélküled? - rogytam le a kis bárpultra.
- Nem lenne kávéd. - közölte vigyorogva. - Már hiányoztál. Uncsi itt minden.
- Én sem vagyok ma állati jó hangulatban.
- Mi történt? Talán összevesztél Him Chan-nal?
- Mi? Mi? Miért vesztem volna össze? -dadogtam elpirulva.
- Ha egy lány az orrát lógatja, akkor abban pasi van és bűzlik. Az a nő ott... - kezdte volna a kielemzést a vendég körben, de még előtte megállította feltartott kezem.
- Nem érdekel... - álltam fel a bögrével a kezemben. Nem akartam, hogy Ha Joon átlásson rajtam, ahhoz Ő túl jól ismeri az embereket. Nem kockáztattam inkább.
A főnököm is paprikás hangulatban volt, így meghúztam magam, hogy nehogy olyat mondjak, amit megbánnék. Tettem a dolgom, s mikor már elment, kissé lazíthattam. Már csak két részeg pasi volt a bárban és hajnali négy óra volt. Nagyot ásítva fogtam meg kis fém tálcámat, hogy odasétáljak melléjük.
- Ahjusshi, hozhatok önöknek egy pohár tejet vagy vizet?
- Tejet??? - tette fel a kérdést felháborodva, ahogy végignézett rajtam.
- Hamarosan zárunk, addig próbáljon meg kijózanodni. -jópofiztam.
- Ugyan már kislány, hány éves vagy? - fogta meg a csuklóm.
- Engedjen el. - utasítottam.
- Na...- nézett rám vigyorogva, majd keze felcsúszott a combomon, egészen a szoknyám alá. A fém tálca olyan szépen kongott a fején, hogy a harang megirigyelte volna.
- Mondtam, hogy engedjen el. - kiabáltam dühtől tajtékozva, majd ledobtam behorpadt tálcámat. A fém szinte felvette az arca formáját, ahogy frontálisan ütközött vele, de egy kicsit sem bántam, hogy beleadtam minden erőmet. - Vigye ki innen a barátját, míg még türelmes vagyok. - közöltem a társaságában lévő kissé józanabb emberrel, aki vállai segítségével kivonszolta a teremből zaklatómat. Ha Joon csak pislogott a meglepettségtől és megdermedt, akár egy szobor.
- Megverhetem? - nézett rám, míg én fújtam egy nagyot.
- Csak utánam... - mosolyogtam, s levágódtam a bárszékre.