-Hatodik rész-

Ahogy visszaértünk a fehér szalag már a zászlón volt.

Dae Hyun kiszagolta hol van az „anyag”. Gondoltam… 

Alig hogy betettük a lábunkat a táborhelyre három irányból érkeztek a barátaink és mind a zászlóért küzdöttek.
  Zelo átugrott egy bokrot, míg YoungJae a cél előtt hasra vágta magát, így a harmadik hely Yong Guk-é lett. A harmadik irányból-ami a hátunk mögött volt- Jong Up érkezett. Pólója a kezében eléggé túlterhelve az édességekkel. Amint meglátta a zászlón a szalagot, elcsodálkozott.
- Ohh… - mondta csalódottan. – Azt hittem én fogok nyerni.
- Woah! JongUppie, ha mást nem, de a felsőtest szépségversenyt megnyerheted. – csodálkoztam el kockáin, mire Him Chan oldalba lökött.
- Mi van? – néztem fel rá.
- Töröld le a nyálad. A versenybe, meg ne is reménykedj.
- Már kezdtem örülni a remek programnak.  – húztam félre a szám, s Jong Up után néztem, ahogy elhaladt mellettem.
- Várj! – futottam utána. – Összeszedted az összes kincset? – néztem a pólóba.
- Ühüm… Amit találtam elhoztam.
- Én meg azt hittem, hogy Dae Hyun a kopó, de kiderült, hogy mégsem… - drámai csend lepte be a teret és rájöttem, hogy veszítettünk. - Ahhh! – borzoltam a hajam- Him Chan! – néztem rá. – Akkor mi most veszítettünk?
- Most jössz rá? Törődj bele!
- Áhhh nem igaz! – hisztiztem és el is felejtettem, hogy Him Chan megsérült.
- Omo! Hyung! Vérzik a kezed. – mutatott rá Zelo.
- Semmiség. – nézett karjára, majd leengedte maga mellé.
- Hol sérültél meg? – nézte körbe anyám a fiút.
- Csak elestem és lehorzsoltam a karom. Semmi súlyos.  – húzódott mosolyra a szája.
- Azonnal ellátom. – Indult volna el anya a kötszerért.
- Majd én idehozom és ellátom.  – mentem el mellettük, hogy elhozzam az elsősegély dobozt. Alig találtam meg, míg végül az anyósülés alatt leltem rá.
- Megvagy! - emeltem ki örömmel és rögtön vissza is siettem… Kicsit megszédültem, így megtámaszkodtam a motorháztetőn, egy fejrázás után tovább is mentem. A hasamba erős fájdalmat éreztem. Kiesett a kezemből a doboz és kezemmel megfogtam az oldalam.
- Noona… Jól vagy? – állt meg előttem Young Jae és megfogta a vállam. Az én bal kezem is a vállán kötött ki és éreztem, hogy körmeim kissé a húsába vájnak.
- Noona! Megijesztesz… - nézett körbe és kiáltani akart. Engedtem a szorításból és kihúztam magam. Csak egy pillanatig tartott és már jobban is éreztem magam.
- Nincs semmi bajom, csak valami rosszat ettem és görcsöl a hasam.
- Nekem nem úgy nézett ki…
- Semmi baj! – paskoltam meg a vállát, majd lehajoltam a dobozért és elindultam a többiek felé, akik azon vitatkoztak, hogy ki is nyert végül is. Az, aki feltette a szalagot először vagy az, aki több nasit gyűjtött? Értelem szerűen nekem a szalagos verzió tűnt értelmesnek, de ha velük van az ember, inkább nem szól semmit. Intettem Him Channak, hogy üljön le mellém a kis kék kemping székre. Kinyitottam a dobozt és elővettem mindent, amire szükségem volt. Alaposan megtisztítottam neki és rendesen megfújtam, hogy lehűljön, majd leragasztottam.
- Bocsi, hogy megsérültél miattam.
- Te jól vagy?
- Én? – kérdeztem vissza mosolyogva – Remekül. – húztam a szám nagyobb mosolyra és visszatettem mindent a dobozba. Ahogy a dobozon kattant a zár, felálltam és a lakókocsihoz mentem. Kinyitottam az ajtaját, de még nem tettem el az elsősegély felszerelést, hanem szemügyre vettem az én sebem is, ami elégé fájt néha. Felhajtottam a pólómat, de nyílt seb nem volt rajta, csak néhány karcolás és egy elég nagy lila folt a medencecsontom felett.  Olyan volt a hasam, mint akit alaposan megrúgtak, de örültem neki, hogy semmi komoly, így nyugodtan mentem vissza a többiekhez, akik eldöntötték, hogy én veszítettem, s nekem kell majd mosogatni.
- Ez így nem ér!
- Én meg vagyok sérülve… - emelte felém Him Chan a karját.
- Csak ki akarod magad húzni a munkából.
- Én? Nem vagyok én olyan. – rakta az asztalra a vacsorához való kellékeket, majd leült. Én is pukkadva levetettem magam az egyik székre.
- Miért nem eszel Noona? – lökött oldalba Dae Hyun, ami nagyon nem esett jól.
-  Nem vagyok éhes.
- Beteg vagy??? – sipákolt fel élesen meglepettségében.
- Csak nem vagyok éhes. Eggyel kevesebbet kell elmosnom.
- Szerintem beteg vagy… Nem szoktál te így beszélni.
- Csak egyél, hogy hamar el tudjam mosni a tálat.
- Ohh… Megint harapós… - nézett a többiekre és egy szó nélkül tovább evett. Tényleg nem szokásom kihagyni az étkezéseket, de most sehogy sem kívántam az ételt. Pedig már annyira vártam…
Lelkiekben felkészültem a mosogatásra. Utáltam. De ki szeret mosogatni? Jó, vannak kivételek, de azok nem ebben a csoportban vannak az biztos. Egy horgász vödrön ültem, előttem a sok mosni valóval. Unottan mosogattam, és alig vártam, hogy vége legyen. A többiek a tűz körül énekelgettek régi dalokat. A végére már én is dúdoltam és kellőképpen elfáradtam, így elmentem aludni. Apu éjszakai horgászatra akart indulni, de a melegre való tekintettel úgy döntött, hogy inkább a lakókocsiban hűsöl.
  A sátor iszonyatosan meleg volt és nem tudtam a hasamon feküdni. Csak ide-oda mocorogtam, végül úgy döntöttem, hogy lehűtöm magam. Kimásztam a friss levegőre, egyszerűen üdítő volt már az is rám nézve, hogy megcsapott a friss levegő, de azért még kivettem a hűtőtáskából egy üveg vizet és lehűtöttem magam. A csuklómra és a nyakamra is tettem a hideg vízből, mert úgy éreztem, hogy elolvadok. Elindultam megkeresni a kinevezett mellékhelységet, de a bokorban megmozdult valami.
-OMO! – ijedtem meg és két lépést hátráltam. Még egy zajt hallottam és futva mentem a szomszéd sátorhoz.
- Him Chan… - suttogtam, de nem hallotta, így kizipzáraztam a szúnyoghálós ajtót és bekukucskáltam. DaeHyun-nal és YoungJae-vel osztozott egy sátoron, akik enyhén alulöltözöttek voltak a melegre való tekintettel.
- Oh My God! – irányítottam el a telefonom fényét Young Jae-ről, Him Chanra, akin volt póló, de úgy izzadt, hogy szinte már cseppfolyós állagot öltött fel.
- Him Chan… - szóltam neki, de nem reagált. – Him Chan. – nyomatékosabban kezdtem mondani a nevét.
- Mi van? – súgta álmosan.
- Én… ott a bokorban hallottam valamit.
- Mit csináljak vele? – hunyorgott, mert közben a telefonomat az arcába tartottam.
- Hát… - kezdtem volna. –öhm… pisilnem kell. – s ahogy kimondtam az arcába ejtettem a telefonomat, mert karok tapadtak rám.
- Melegem van… Ahhh … - szorított magához Young Jae. Még forróbb lett a levegő, ahogy a csupasz hasamhoz ért.
- Segítség… - suttogtam, mire Him Chan ránk világított.
- Mit csináltok? – lepődött meg és Young Jae szorító karjára nézett.
- Ne engem kérdezz! Nem látod, hogy alszik? Leszeded rólam?  
A hasamat kezdte el nézni, míg én nagy nehezen leszedtem magamról a tapadós karokat.
- Gyere ki! – fogta meg a karom és jó messzire húzott a többiektől. Láttam rajta, hogy mérges rám. Igen morcos tud lenni, ha felébresztem…
- Emeld fel a pólód! – utasított.
- Mi? – tettem a karom magam előtt keresztbe. – Hülye vagy?
- Láttam már a hasad! Gyerünk! Húzd fel!
- Ja! Mikor? Tíz évesen?
- Ma is láttam, sőt, még a melltartódat is, nem emlékszel? – tette csípőre a kezét.
- Most miért kellett emlékeztetni rá?
- Jin Hee!
- Akkor sem fogom felhúzni, ne nézz így rám.
- Miért nem mondtad, hogy megsérültél?
- Csak beütöttem… Nem kell nagydobra verni.
- Igen, azért kék-zöld az egész oldalad. Mi van, ha eltört a bordád vagy valami? Hülye voltam, mikor beleegyeztem abba, hogy nem mondjuk el a többieknek.
- Semmi bajom, azt érezném, ha valami nagy baj lenne. Ezt meg sem érzem az edzések után. Mi értelme lett volna idegesíteni a többieket plusz még a kirándulást is hazavágni? Semmi! Most pedig ne mozdulj innen, mert még el kell intéznem valamit.
Mérges voltam én is rá, de haragom gyorsan elilant,
 vagyis mire visszabotorkáltam a sötétben már nyoma sem volt. Hittem én... Ugyan ott állt nekem háttal és várt rám. Tudtam, hogy nem fog elmenni. Ha megtette volna, akkor reggel már a tavon úszott volna a matracával.
- Kész vagyok. – vágtattam el mellette.
- Legközelebb ne gyere be a sátorba. Soha nem tanulsz a hibáidból.
- Legközelebb majd felébresztek mindenkit.
- Írj üzenetet. – emelte fel a telefonját.
- Minek? – fintorogtam – Itt vagy két méterre.
- Azért, mert azt mondtam!
- Épp azért nem fogom csinálni.
- Jó! Akkor mássz be három pasi mellé aludni.
- Jó! – vágtam neki vissza, hasonló habitussal – Befogok!
- Hihetetlen vagy!  - rázta a fejét.
- Most jössz rá? – húztam fel a szemöldököm.
- Annyira makacsul vagy naiv…
 Erre már nem mondtam semmit, csak duzzogva bemásztam a sátramba. Reggelinél sem szóltam hozzá, valamint a horgászást is kihagytam, s mikor már hazafelé tartottunk sem szóltam Him Chan-hoz egy szót sem.
Miért lennék én naiv? Annyira felpaprikázott a mondata. Jó, be kellett vallanom, hogy makacs vagyok és öntörvényű, de hogy naiv lennék, akkor még nem tudtam magamról.