Vasárnap reggel volt és úgy éreztem, hogy egy
percet sem aludtam, pedig egy alapos hiszti után teljesen kiütöttem magam. A fehér mennyezetet bámultam, s mélyről jövő sóhajom töltötte be a szobát. Az éjjeliszekrényhez nyúltam a telefonomért és úgy éreztem most hívnom kell az egyetlen embert, akivel ügyes-bajos dolgaimat meg tudom beszélni.
- Yoo Bin! –nyafogtam.
- Jin Hee? Tudod mennyi az idő? – szólt álmosan.
- Tudom. Reggel hét óra.
- De vasárnap van!!! – ordította a telefonba. Rögtön elvettem a fülemtől a készüléket, s vártam pár pillanatot.
- Ne hisztizz már, aki reggel ébredés után így tud ordítani, az el is tud jönni hozzám.
- Azt akarod, hogy elmenjek? Most?
- Nem, jövő héten is jó lesz! – förmedtem rá szarkasztikusan.
- Omo! Mi történt? Nem szoktál ilyen harapós lenni.
Ami azt illeti Yoo Bin az egyetlen, akihez volt egy kis türelmem, de néha még Ő is kihúzza a gyufát.
- Eljössz akkor vagy nem?
- Megyek! – s azzal le is tette.
Nehezen keltem fel és gondolni sem akartam a tegnap estére. Lemásztam a konyhába, hogy megigyam a szokásos tejecskémet. Leültem az asztalhoz és csak forgattam a poharat a falapon.
- Veled meg mi van? – jött be apám.
- Semmi! Mi lenne? – rántottam vállat. Apámmal csak sportról tudtam beszélgetni leginkább, de a lányos dolgokhoz nem sok mindent konyított. Mielőtt kifaggatott volna megszólalt a csengő.
- Nyitom! – rohantam az ajtónak és rácsaptam a kilincsre. Ahogy megláttam Yoo Bin-t kézen fogtam és fel akartam vonszolni a szobámba, de eszembe jutott a tejem.
- Várj. – mentem az asztalhoz érte.
- Nekem nem is hozol? – lusta sóhaj után futottam a hűtőhöz, hogy kiszolgáljam a barátnőmet. A kezébe nyomtam és felrohantam a lépcsőn. Magunkra zártam az ajtót. Yoo Bin egyből a forgós székbe foglalt helyet az íróasztalom mellett.
- Mi volt az a nagyon sürgős, hogy nem tudott délutánig várni?
- Az elsőt mondjam, vagy a másodikat?
- Az elsőt. – kortyolt bele a poharába.
- Jin elhívott randizni. – alig hogy kimondtam tej borította az arcomat. A meglepettségtől sugárba előre köpte szája tartalmát, én meg csak ültem ott összeszorított szemekkel és szájjal.
- Hjaaaaa! – ordítottam.
- Bocsi, csak nagyon megleptél. –tette le a poharát és megtörölte az arcom. - Hogy érted, hogy elhívott?
- Tegnap elhívott moziba, csak nem jött el, mert valami közbejött.
- Ezt nem hiszem el. Téged? A suli legjobb pasija? Lehetetlen.
- Azért ennyire nem vagyok értéktelen…
- Nem úgy értettem…
Mindent elmondtam Jin-el kapcsolatba majd a másodikra tértem.
- Ez nem minden, mert ugyan Jin hívott el randizni, de Him Chan csókolt meg.
- Miii? –puffant nagyot a székkel. Kissé fájlalta a falba beütött fejét és nem is kelt fel csak bámult rám. – Csak viccelsz.
- Ha viccelnék, most valószínű szétnevetném magam rajtad, de nem nevetek. Nem tűnt fel? – nyújtottam felé segítő kezet és talpra rántottam.
- OH-MY-GOD! Ezekről miért nem tudok? – simította ki haját az arcából.
- Talán ha kevesebbet enyelegnél a pasiddal, rám is maradna időd.
- Hát öhm… - csavargatta az egyik tincsét szégyenlősen.
- Jól van, hagyjuk… Inkább mond, meg mit csináljak?
- Nem tudom a sztorit. Mond el.
Történetem közben egyre jobban csak tátotta a száját. Még neki is meredek volt az egész sztori, nemhogy nekem vagy a többieknek. Nagyokat pislogott és nyelt a végén.
- Hát te teljesen hülye vagy! Még hogy Him Chan a bunkó! Te kérted meg őket könyörgöm, csak teljesítette az ostoba kérésedet. Hogy miért azt nem kérdezd, hisz ott van neki Jenny neked meg Jin most már, de még mindig nem tudtam a hallottakat feldolgozni. Him Chan-hoz pedig ugyan úgy viszonyulj, mint eddig, szerintem te követtél el hibát, nem Ő. Inkább koncentrálj Jin-re.
- Te kitől kaptad az első csókod?
- Természetesen a mostani barátomtól.
- Omo! – kaptam a számhoz, felidézve a pillanatot, míg vállon nem csaptak.
- Mondom, Jin-re!
- Rá gondolok! – hazudtam.
- Na persze én meg el is hiszem. – nevetett – Nem baj, majd ha Jin megcsókol, elfelejted. De akkor is elég nagy hülye vagy, hogy ilyet kérsz a barátaidtól, ők meg még nagyobbak, hogy teljesítik is.
- Még jó, hogy nem Dae Hyun csókolt meg, lehet tényleg álmodoztam volna róla a sötétben.
- Az biztos! – nevettünk.
Yoo Bin társaságában telt az idő, s úgy döntöttünk, hogy egy film mellett nassolunk egész délután, mert jobb dolgunk nem volt. Épp a chipses zacskóban veszett el a kezem, mikor megszólalt a mobilom. Megnyaltam az ujjam és a hátam mögé nyúltam az ágyra, hogy elérjem a készüléket.
- Jin az. – kerekedtek el a szemeim.
- Mit csinálsz? Vedd már fel! – lökött meg.
- Jó. Shii… - csitítottam – Halló?
- Szia. Először is bocsi a tegnapi nap miatt, tudom, hogy már elég késő van, de nincs kedved kicsit sétálni a folyónál?
- De… Persze… Mikor? – dadogtam.
- Egy fél óra múlva a hídnál?
- Ott leszek.
- Várlak.
Egy halk sikolyt fojtottam magamba, amikor letettem.
- Elhívott randizni.
- Ez meg mi az Isten rajtad? – fintora minősítette a szerelésem, s a szekrényemhez ment, hogy válasszon nekem. Egy farmer rövidnadrág és egy mintás felsőt választott, hozzá pár kiegészítőt, karkötőt, nyakláncot. A kiegészítőktől egész másképp mutatott az egész.
- Na, ez már Kim Jin Hee-s. – bólintott mosolyogva.
Tíz perc múlva már a híd felé tartottam. Tudtam, hogy minimum öt perc késésben vagyok, így tornacipőbe bújtatott lábaim ütemesen futottak a helyszín felé. Jin már várt rám, mosolyogva intett, ahogy meglátott. A szívem a torkomba ugrott. Soha nem tapasztalt érzés kerített hatalmába. Kicsit ijesztő volt, de kellemes. Mosolyra húztam a szám és elé sétáltam.
- Bocsi, hogy késtem.
- Nekem kellene bocsánatot kérnem a tegnapi miatt. Sajnálom. – vakarta a tarkóját bűnbánóan.
- Semmi baj! Sétálunk? –Kérdésemre csak bólintással felelt. A csend kínos volt pár percig, mindaddig, míg mindketten egyszerre nem akartunk megszólalni.
- Mond csak. – adta volna meg az elsőbbség jogát.
- Mond te inkább. – mosolyogtam fel rá.
- Csak azt akartam mondani, hogy hihetetlen voltál az edzésen. Az edző is le volt nyűgözve.
- Igen, az edző… - álltam meg, mert eszembe jutott valami. – Jin, mennyi az idő?
- Mindjárt hét óra. Miért?
- Omo! Elfelejtettem. Rá érsz?
- Igen… - állt mellettem értetlenül. Elkaptam a kezét és futottam, hogy még elérjük a következő buszt. Teljesen kiment a fejemből apám születésnapja és a megbeszélt időpont vészesen közeledett. Elértük a buszt, s lihegve vágtam le magam a hátsó ülésre.
- Hová megyünk? – kérdezte.
- A családomhoz…
- Hogy hova? – lepődött meg.
- Apámnak ma van a születésnapja, és elfelejtettem. Baj, hogy elrángattalak?
- Lesz torta is? Mert akkor cseppet sem. - mosolygott.
- Lesz. Ígérd meg, hogy bármit fogsz látni, nem akadsz ki.
- Mire gondolsz? Talán barlangban laksz?
- Neeem! – nevettem nagyot, majd megszólalt a telefonom. Semmi köszönés nélkül hadartam el a mondandómat.
- Mindjárt ott leszek Him Chan, nem kell izgulni, de most leteszem, mert leszállok.
Jin kissé furcsán nézett rám, gondolom, hogy nem tudja, hogy én és Him Chan együtt élünk, s remélem nem is fog megijedni tőle, ha megtudja. Kicsit aggódtam, de apám miatt jobban. A megbeszélt helyszín két utcára volt a megállótól, így újra rohanni kellett, de sikeresen beestünk az ajtón, ahol már mindenki ott volt, sőt, még többen is mint kellett volna, mert társaságunkat nem csak Jin egészítette ki, hanem Jenny is. Ott ült Him Chan mellett és bájosan mosolygott.
- Mit keres itt az edző?
- Hát… Ő az apám. – Jin eltátott szájjal pislogott. – Him Chan meg velem él egy házban. Vagyis a családom tagja, mégha nem is ténylegesen. – teljesen lesokkoltam.– Ugye nem mondod el a többieknek?
Nemet jelzően rázta a fejét és követett engem az asztalhoz.
- Anya, csak neked kell bemutatnom. Ő egy barátom Jin. – Nagyot hajolt az említett, anyám meg rögtön hellyel kínált minket.
- Isztok valamit? – emelte felénk apám a Soju-s üveget.
- Kiskorúak vagyunk.
- De egyáltalán nem szentek. Azt hiszitek, nem tudok a zugivós buliról a hátsó kertben?
A SPEED tagjai, mindenfelé néztek zavartan csak nem apám szemébe. Lebuktunk.
- Hát az úgy volt, hogy…
- Felesleges magyarázkodnod Jong Up. – legyintettem felé és apám felé nyújtottam a poharam. A többiek is felbátorodva követték a példámat. Most már felesleges volt tagadni a nyári estéket, amikor leplezni próbáltuk előtte bátor állapotunkat.
Nekem nem kellett sokat innom ahhoz, hogy becsípve érezzem magam, így a többiekre való tekintettel megálltam két pohárnál. Bőven elég volt. Intettem a tulajnak, hogy behozhatja a megbeszélt tortát, s mikor felénk tolta az égő gyertyákkal díszített édességet, mindenki énekelni kezdett. Apám szeme könnybe szaladt a meghatottságtól és boldogan fújta el a gyertyákat. Kissé én is szentimentális lettem, de lehet csak a soju miatt.
- Szeretnék egy családi képet. – húzta elő a fényképezőgépet anya a retikülből. – Yong Guk? – nyújtotta felé, majd intett nekünk, hogy menjünk. Him Chan-al a hátuk mögé álltunk.
- Nem tudsz arrébb menni?
- Nem tehetek róla, hogy nagy a hátsód és nem fér el. – Fogaimat összeszorítottam és elkaptam a nyakát.
- Igen? – a végén már a hátára is felmásztam. Apró verekedésünket a vaku fénye, majd Yong Guk nevetése törte meg.
- Lefényképezted? – néztem rá borzos hajam mögül.
- Micsoda családi fotó. – röhögött, majd mindenki köré gyűlt, hogy rajtunk nevessenek.
- Elég legyen! Jin Hee! Ülj apád mellé, te meg ide! – utasított minket, amivel gyorsan véget vetett bohóckodásunknak. A fények újra elkattantak és megszületett a családi fotó, majd a küzdősport szakkör tagjai is apám köré gyűltek, míg anyám elkészítette a képet. Nagyon jól éreztük magunkat, míg Jenny, vékony hangjával be nem jelentette, hogy haza kell mennie. Him Chan felállt és felsegítette kis kabátkáját.
Micsoda úriember, csak velem egy paraszt.
Him Chan kézen fogta a barátnőjét és elhagyták a helyet. Nem tudnám megmondani, hogy milyen érzés járt át akkor. Méreg, sértettség és volt még ott valami, amit még sose éreztem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése