-Második rész-

Széles terpeszben ültem a szauna egyik felének padlóján és hisztimet próbáltam visszafojtani, kevés sikerrel. Vergődtem csak, mint a partra vetett hal és vinnyogó hangokat adtam ki magamból.
Tegnap mikor hazaértem apámnak már tudomása volt mindenről. Hogy megint rossz alakokkal találkoztam és, hogy végig kergettek a negyeden. A kis magánakcióm eredménye, hogy kétheti kényszermunkára lettem ítélve. Igazság szerint depressziómra az tette fel a pontot, mikor anya megtudta mibe keveredtem. Üvöltve végigkergetett az utcán,s mielőtt megkezdtem volna munkámnak eme kötelező részét, vagyis a hisztimet, egy utca szórakozott rajtam kora reggel, mikor visszaemlékeztek a tegnap estére. Annyit sóhajtoztam, hogy azt hittem meg fog alattam nyílni a föld. Miután beálltam törölközőt osztogatni és egy órára a recepcióra, hogy helyettesítsem a főnököt, míg ő elmegy daueroltatni, rám hárult a nemes feladat, hogy nagytakarítást csináljak az összes helységben, beleértve a fürdőt is.
- Ha még egyszer ki kell mondanom, hogy „kellemes időtöltést” mosollyal az arcomon, lőjetek le! – kezdtem újabb hisztibe a szauna közepén.  – Miért? Miért kell nekem az értékes szünetemet ilyenekkel töltenem? Biztos vagyok benne, hogy Him Chan volt az áruló és most falaznak egymásnak, de ezért még csúnyán kikapsz! Hallod? – ordítottam a semminek, majd kicsit lenyugodtam miután kiadtam dühömet. - Igen, ez a meló biztos, hogy el fog tartani két hétig… - néztem körbe a nagy helységben és nyugtáztam, hogy lesz mit csinálnom és nem fogok unatkozni. Ahelyett, hogy tovább mérgelődtem volna, fejhallgatómat a fejemre tettem és kissé vidámabban kezdtem neki takarítani. Végül is, választásom nincs, kidühöngtem magam, miért kellene rossz hangulatban csinálnom? Inkább táncoltam és énekeltem, majd a felmosás után leültem egy már száraz részre, hogy megvárjam, míg a többi is felszárad, de pillanatok töredéke alatt a földön találtam magam. Az ól ajtó kisebbet puffant volna, mint én akkor és ott. Fájdalmasan nyögtem fel, míg levettem a fejemről a fejhallgatót, s meg is pillantottam felettem Him Chan-t értetlen arckifejezéssel.
- Jól vagy? – pislogott le rám, de hogy segítsen az nem jutott el az agyáig.
- Remekül! – nyögtem – Legalább maga segítsen Ahjussi. – néztem a másik oldalamon álló idegenre.
- Ahjussi? – kérdezett vissza Him Chan körbenézve.
- Ha már te nem segítesz… Legalább más kaparjon fel…
- Nagyon beüthetted a fejed. Nincs itt rajtam kívül senki.
- Dehogynem! – mutattam az említett felé, aki már nem volt ott. – Esküszöm, hogy volt itt valaki. De… - hasított belém a felismerés – Him Chan! – nem is kellett akkor már segítség, hogy felüljek. – Te összemásztad a padlót! – néztem a hátam mögé és sírni akartam.

Isten bizony, hogy elsírom magam, vagy világgá megyek.

Erős fájdalom járta át a tüdőm, ami az öklömben gyűlt össze és meg akartam lendíteni, de uralkodtam magamon, és kifújtam egy nagy adag levegőt.
- Csak bejöttem megnézni, hogy jól vagy-e és elhoztam az ebéded.
- Ahhoz képest nem sok hasznodat veszem. – álltam volna fel nagy nehezen, de végül Him Chan rángatott fel a karomnál fogva. Leporoltam magam és mérgesen elvettem az ebédem, majd hozzáláttam.
Nem volt nagy étvágyam, de a szauna dolgozóitól kapott tojások csalogatóak voltak, így leültünk, hogy megegyük őket.
- Te mondtad el apunak igaz? – vágtam a fejéhez a tojást, hogy meg tudjam pucolni.
- Nem én voltam! – tette ugyanazt a mozdulatot, mint én az előbb. Mindketten a homlokunkat fogtuk. Számat harapva küzdöttem a sajgó érzéssel, bár meg sem kottyant a küzdősportok alatt elszenvedett vereségekhez képest.
- Akkor ki volt? – dörzsöltem még mindig fájó pontom.
- Ahjussinak van pár trükkje. Miért mindig én vagyok az áruló a szemedben?
- Mert te félsz tőle a legjobban. Azért remélem, nem követtek végig.
 Him Chan hunyorogva nézett rám. Szavaimból megsejtette, azt, amit eddig még nem mondtam el nekik.
- Mi az igazi oka annak, hogy találkoztál a WILD-al? – kérdezett rá.
-  Nem tudom úgyse eltitkolni igaz? – préseltem össze a számat, majd vállat rántottam. – Ők hívtak…
- Minek, és ami a legfontosabb, hogy miért mentél oda egyedül?
- Azért hívtak, hogy átadjak neked, mint vezetőnek egy üzenetet. –haraptam a tojásomba. – De mielőtt ez megtörtént volna, kellőképpen felidegesítettem őket. Tuti valami nagydologra készülnek… - hunyorogtam tanakodva az előttem törökülésben ülő fiúra, aki a telefonját nyomogatta szüntelenül.
- Hjaaa! Volnál szíves rám figyelni, ha veled beszélek? – löktem meg a lábammal.
- Jó! Volnál szíves megvárni, míg gyorsan elküldök egy üzenetet?
- Nem! – jelentettem ki.
- Gondoltam… - mondta mély hanglejtéssel, fintorral az arcán. – Szóval…- nézett rám. – Rájöttél, hogy szövetkezni akarnak, s hogy ez nem épp jó ötlet, s mielőtt még túl sokat tudtunk volna az egészről kihúztad magad… így volt?
- Valahogy így… - billegettem a fejem jobbra majd balra párszor.
- Ügyes kislány! – borzolta össze a hajam, pedig tudja, hogy nem szeretem.
- Yooo! – hallottam a háttérből a kiabálást. Érkezett a felmentő sereg. Név szerinte Young Jae, Dae Hyun és Jong Up, egy-egy takarítóeszközzel a kezükben. – Jöttünk segíteni.
- Ugye meghatódtál Noona? – guggolt le mellém Young Jae és szemei olyanok voltak, mint a romantikus drámákban a főszereplőé, mikor élete szerelmét pillantja meg. De erről szó sincs…
- Teljesen meg vagyok hatva. Jöhettetek volna hamarabb is.
- Olyan korán nem indul busz.
- Miket beszélsz? Itt laksz egy köpésre.
- Azért mondtam. – nevetett. - Az igazság az, hogy Him Chan mondta, hogy jöjjünk, egyébként eszem ágában nem lett volna otthagyni az elfoglaltságomat.
Némán Him Chan felé néztem, aki nem szólt semmit, csak egy „Mi van?” fejlendítéssel letudta az egészet. Tudtam, hogy zavarban van, hisz már jól ismertem, így csak mosolyogtam.
- Kaja! – telepedett le az ebédem mellé Dae Hyun. Kivételesen nem harcoltam vele az étel miatt, most nem voltam éhes, de tudtam, hogy később nagyon az leszek, mert nem ettem rendesen. Ismerve magam, ez a perc is hamarabb eljött, mint gondoltam, de a fiúknak köszönhetően nagyon jól haladtunk a takarítással. Úgy gondoltam, hogy nem teszek semmi rosszat, ha pár percre egyedül hagyom őket és elmegyek enni. Ki akartam használni az alkalmat, mikor csoportképet készítettek a telefonjukba és sikeresen ki is jutottam az utcára…
- Noona! – érkezett a hátam mögött a hang, mire megtorpantam. Nagyon jól tudtam, hogy ki áll a hátam mögött. Ő volt az egyetlen, aki különleges hanglejtéssel ejtette ki a „noona” szót, ha hozzám beszélt. Most még különösebb volt. Összeszorított szemekkel és szájjal torzult el az arcom, de nagy mosollyal fordultam hátra.
- Meg akartál lógni ugye? – nézett rám az ajtókeretnek támaszkodva.
- Én? – nevettem- Ugyan! – legyintettem is hozzá, de csak vigyorgott rám, azzal az „Úgy is tudom, ne tagadd” kifejezéssel az arcán.
- Igen! És akkor mi van? Éhes vagyok!
- Nem mondom el senkinek, ha veled mehetek. – vigyorgott.
Kevés választásom volt, így vele kezdtem el vacsorázni. A Samgyeopsal nagyon finom volt és nem győztük magunkba tömni a friss salátával a hús csíkokat. Szerettem Dae Hyun társaságát, mert mindig olyan vidám és sokat mosolyog. Az ember, ha ránéz jobb kedve lesz tőle, így nem bántam, hogy velem tartott. Nagyon sok közös vonásunk miatt elég jól kijöttünk egymással.

A vacsora után visszamentünk a többiekhez, akiknek nem kellett tagadnunk hol voltunk, érezték rajtunk az étterem frissen sült illatát.
- Azért minket is meghívhattál volna.
- Annyi pénzem nincs… - közöltem.
- Nem is fizettél érte Noona. – súgta Dae Hyun.
- Shhh- löktem oldalba- vagy legközelebb nem kapsz.
- Mindegy! Menjünk edzeni. Yong Guk és Zelo is hamarosan megérkeznek.
- Most? Edzeni? – vinnyogtam utána, miközben Ő lazán bedobta a felmosót a sarokba.
- Jin Hee! Tik-tak! – ütögette karóráját. – Még nem dobta le a nap az ékszíjat, attól, hogy te bezabáltál. Ahjussi vár minket.
- Ezt elfelejtetted közölni.
- Ohh, pont akkor akartam elmondani, mikor nem voltál itt. Bocs…
- Inkább menjünk! – fogta meg a karom Young Jae és próbált visszatartani, hogy reagáljak Him Chan beszólására. Úgy, de úgy szerettem volna reagálni, de majd legközelebb…