-Tizenhatodik rész-

Álmosan nyújtózkodtam az út kellős közepén a busz felé tartva. Fáradt voltam a tegnap este miatt, így hisztis is voltam egyben.
- Miért kellett Young Jae-nak bajba keverednie? – lépek lustán Him Chan után.
- Legközelebb biztos kétszer meggondolja, kivel randizik. – mondja egyhangúan és a szájába harap, ahogy meglátja az arcomat.  – Nem tudtál róla ugye?
- Hát nem! – csattanok ki. – Mégis kivel akadt össze?
- Elmondom, ha nem nyírsz ki senkit.
- Nem nyírok ki. – mondtam.
- Majd el is hiszem. A te természeteddel… Meg kell ígérned! – parancsol rám.
- Mondom, hogy nem nyírok ki senkit. – mondtam nyomatékosan, de láttam az arcán, hogy nem hisz nekem.
- Valahogy úgy is meg fogod tudni, főleg, ha megkapjuk a csekket.
- Milyen csekket? – meresztettem rá barna szemeimet idegesen.
- Hát, ami miatt tegnap Young Jae bajba keveredett… Az igazság az, hogy csoportos randira indult, de pechesen pont egy olyan lánnyal, aki a WILD egyik tagjának a húga. Bepörgött a tag és a bárban kezdett el balhézni, aminek következtében rongálták a berendezést. –közben felszálltunk a buszra, de teljes figyelemmel hallgattam a történteket. – Felhívott az eset után és megkérdezte, hogy mit tegyen, hisz a szülei biztos ki fogják nyírni, így úgy döntöttünk, hogy a te nevedre küldjék a csekket.
- MII? – sikítottam, s az egész busz rám figyelt. – Mit csináltatok? Nem hallottam jól.
- Jin Hee! – emelte a kezeit védekezve, mikor látta, hogy a fejem már időzített bomba. – Nagyon sokan vannak itt, kontrolláld magad. – Mély levegőt vettem és kifújtam. Becsuktam a szemem és próbáltam nem felrobbanni az idegtől. – Young Jae épp hogy felszállt a buszra, a nagy tömegben nem tudott hátrajönni, de összeakadt a tekintetünk.
- Kinyírlak! – suttogtam és végighúztam egy gyors mozdulatban a hüvelykujjam a nyakamon. Láttam, hogy kissé meg merevedik a testtartása és elrántja a tekintetét az enyémről.  – Ha leszállunk, mind hallottak vagytok! Értitek? – néztem Him Chan felé.
- Ne balhézz, ki fogjuk fizetni. Ezért vagyunk barátok. .. Egyébként is neked van a legtöbb pénzed, mert dolgozol. – mondta az utolsó mondatot, mikor már szálltunk le a buszról.
  Ahogy felállt az ülésről, mint a nyúl úgy futottak el. Alig tudtam levergődni az átkozott járműről.
- Hja! Ti ott! – kiáltottam a többi voksoló idiótára, akik felénk tartottak és nem értették, miért futunk feléjük.
- Rohanjatok! – kiáltja Young Jae, mire a többiek vigyorgó ábrázatukból ijedt kifejezésbe váltottak és hátra arccal elkezdtek futni.
- Ezek szerint tudja. – hallom Dae Hyun-t.
- Szerinted miért kergetne másképp? – tolja le Yong Guk.
- Hyung, nála sose lehet tudni.
Kis párbeszédük csak még jobban felbosszantott.
- Álljatok meg mocskos kis pernahajderek! Esküszöm, nem állok jót magamért.
- Hja! Kim Jin Hee és társai! – ordít ránk a tanár, már az udvaron, mire mindannyian megtorpanunk.  – Úgy látom, sok energiátok van. Hasznosíthatjátok a tenisz klub javára. Délután várlak titeket, labdát szedni.
- Mi? Ne. Tanár úr, inkább üssön meg, csak ne kelljen oda mennem. – nyafogtam, mire hátulról ért egy nyakon billentés. – Auu! – néztem Yoo Bin-re.
- Azt kérted üssenek meg. Teljesítettem.
- Ettől még jönnie kell labdát szedni, és Yoo Bin, neked is, hogy megtanuld, nincs verekedés.
- Mi? Én csak segíteni akartam… - tátotta a száját a tanár után.
- Ez mind miattatok van! – borzoltam össze Him Chan haját.
- Hülye vagy? –fogta meg a kezem.
- Oppa!  - amint meghallottam az idegesítő hangot, kihúztam a kezem a szorításból és kerültem minden szemkontaktust Him Chan-nal vagy Jenny-vel.
- Nem ússzátok meg! – mutattam mindegyikre egyenként. Jenny rohant Him Chan-hoz és teljes birtokba vette bal karját. Úgy nézett ki, mint egy pióca, aki oda nőtt a fiú oldalára.
- Menjünk! – karoltam barátnőmbe és indultam volna az osztályba.
- Jin Hee! – szólítottak a nevemen. Jin rohant felém, tökéletes mosolyával.  – Ah, úgy hiányoztál. –ragadta meg rögtön a kezem, így elszakadtam barátnőmtől. Örültem, hogy láttam, mert mostanában ritkán találkozok mindenkivel a munka miatt. A szívem a torkomban dobogott az érintésétől.
- Ti jártok? – kérdezte Jenny, mire csak mindketten bólogattunk. – Ah, ez remek, akkor nincs mitől tartanom.
Furcsa ábrázattal nézett rá mindenki, de csak elhessegette a dolgot és nem folytatódott a téma. Én viszont tudtam, hogy féltékeny rám, amiért Him Chan-al élek. Rögtön Yong Guk szavai jutottak eszembe: „Bár semmi közöd Him Chan-hoz, de ez nem látszik meg rajtatok.”

Talán vissza kellene magam fogni, mert félreértik. De miért? Miért kell magam korlátozni?

A gondolat mérgessé tett, szomorúvá és hisztissé. A labdákat, amiket a gép kilőtt magából unottan szedtem össze a kosárba. Elméláztam és észre sem vettem, hogy Yoo Bin hozzám beszél. Nem tudom mit mondhatott, mert elkalandoztam, s a fejemen érzett erős ütés ébresztett fel.
- Hej! Kim Jin Hee, te kis szerencsétlen! Ne bambulj, mert eltalál egy labda! – ordítja nekem az egyik klubtag, aki történetesen egy szemét osztálytársam, aki már számtalanszor azt az érzést keltette bennem, hogy muszáj megfejelnem…
Felvettem a labdát, ami fejbe talált és a röhögő bandára néztem velünk szemben.
- Bocsi, elkérhetem? – állítottam meg az egyik mellettem elsétáló tagot, hogy elvegyem az ütőjét.
- Noona! Ne! – hallottam Zelo kiabálását, de akkor már feldobtam a labdát és elütöttem, egyenesen a célba. Összerogyott és az ágyékát fájlalva nyögött.
- Azzal foglalkozz, ami veled egykorú, te kis szerencsétlen. – ledobtam az ütőt és otthagytam mindenkit. – Fuuu de mérges vagyok. Kis szerencsétlen? Majd megmutatom én neked, hogy ki a szerencsétlen. – néztem hátra bosszankodva. Lábaimat annyira erősen dobbantottam a földhöz, hogy szinte már fájt. Tudtam, hogy mindig a fiúk kereszttüzében fogok élni, ha apám útját követem. Hogy miért? Mert mindenki fél, irigy és nem tudja elfogadni, ha egy lány olyan, mint én: Nagyszájú, fiús természetű és erős.  Mindig csúfoltak, mióta csak az eszemet tudom, ezért lettem ilyen nagyszájú és ezért nem hagyom magam sose.
Az emlék még mélyen él bennem, mikor kis iskolások voltunk Him Chan-al, akkor még kezdőnek számítottunk, de mások utálták, amiért más vagyok, mint a többi lány, így egyszer megdobáltak különféle dolgokkal. Him Chan már az első edzés után magabiztos volt és mindig próbált megvédeni engem. Azt hiszem mindig Ő lesz a legjobb barátom ezen a földön.

Kiültem az udvarra és becsukott szemmel élveztem még a nyárból itt maradt sugarak kellemesen langyos melegét. A fülemben egy igazán kellemes, lágy dallam szólt a lejátszómból. A régi emlékekre gondolva minden haragom elszállt és mosolyogtam a napsütésben, mígnem becsukott szemeim vörös árnyalatát felváltotta a sötétség. Kinyitottam a szemem, de csak a fekete árnyat láttam magam előtt. A tenyeremet az arcom elé tartottam egy percre, hogy megszokjam a fényt. Talán az emlékeim hatására, de sokkal szebbnek láttam, mint máskor. A zene szólt a fülemben és én csak bámultam rá. Alakját megvilágította az őszi napsugár. Megbabonázva éreztem magam egy pillanatig, de hamar felébredtem.
- Az a szerencséd, hogy nem volt bent a tanár, különben repülsz, mint a győzelmi zászló. Mi bajod van mostanában? – kezembe nyomta a kabátomat.
- Mond, hogy nem mentél be a női öltözőbe a kabátomért… - nézek vigyorogva Him Chan-ra.
- De! Minden lány oda volt értem. – húzta ki magát, én meg nevettem. – Nem igaz, Yoo Bin hozta ki.
- Gondoltam. – vigyorogtam rá, majd belebújtam a kabátkába.
- Elintézted a gyereket rendesen… - nevetett.
- Legközelebb meggondolja, hogy kivel húz ujjat, és hogy kit nevez szerencsétlennek.  – rántottam vállat.
- Én meggondolnám a helyében. Nézni is fájdalmas volt, de legalább nem kell labdát szedni tovább.  – sóhajtott. - Milyen szépen süt a nap… - dőlt hátra keresztbe tett lábbal és behunyt szemmel élvezte Ő is kedvező időjárásunk. Mosolyra húztam a szám és a fülhallgatóm egyik párját beleraktam a fülébe.
- Mi ez a nyálas zene? – fintorgott.
- Hallgasd, és ne kérdezz. – dőltem hátra.
- Csak most az egyszer…

Hamarabb behívtak dolgozni és nagy felhajtásra értem be. Mindenki sürgött-forgott és izgatottan várták az estét. Az asztalok másképp voltak rendezve és egy nagy színpad szerűség, de inkább csak egy dobogó volt felállítva a falhoz.
- Mi folyik itt? – ültem a pulthoz, mire Ha Joon elém csapott egy kézzel készített plakátot.
„Férfi szépségverseny” - Állt a papíron.
- Nagyon kreatív vagyok igaz? – verte a mellét Ha Joon a plakátra mutatva, amit valószínűleg Ő maga készített.
- A férfi anatómiát nem ártana gyakorolni… - jegyeztem meg röhögve.
- Ne röhögj ki, ez egy nagyon jó rajz és indulni is fogok, mert a „madam” fődíjat tűzött ki a nyertesnek.
- Várj! – hirtelen eszembe jutott valami. – Azok közül fognak a nők választani, akik ma este itt lesznek?
- Ühm! – bólintott.
- El kell intéznem valamit. – pattantam le a székről.
- Várj, ezeket sokszorosítani kell és az esti műszak előtt el kell szórni a környékben.
- Jövök egy perc múlva! – intettem neki vissza, majd a telefonomról küldtem mindenkinek egy üzenetet:

„A legmenőbb szerkótokban jelenjetek meg ezen a címen, különben ugrik az egész sárga csekkes buli. Találtam megoldást a problémára. Úgyhogy csapatgyűlés este.”

Ha Joon és én ordítozva kiosztottunk közel kétszáz szórólapot, de a gondolat, hogy áruba bocsátom a fiúk bőrét, teljesen felvillanyozott. Természetesen a gondolat, hogy bosszút állhatok, az volt a legédesebb. Az asztalok készen álltak, a reflektorfények is a helyükön voltak és a női vendégek szépen kezdtek beszivárogni a bárba. Egy külön asztalt foglaltam le a barátaimnak, csak az egyetlen gondom az egyenruhámmal volt. Ahogy beléptek az ajtón, bizton állítottam, hogy a SPEED nyerő lesz. Még sose láttam őket ilyen menőn felöltözni. Tökéletes ruha, tökéletes haj és kiegészítők. Ha Joon-nak meg maradt az egyenruha. Le is volt törve rendesen, ahogy meglátta a fiúkat, akik észre sem vettek engem, csak feltérképezve a terepet közeledtek a pult felé.
- Hja! – szóltam rájuk, ahogy megálltam előttük.
- Noo…na? – nyögte ki Dae Hyun és egyöntetűen végignéztek rajtam.
- Nem túl rövid ez a szoknya? – megszólalt morgó őfelsége Him Chan, míg a többiek csak vigyorogtak.
- Ez az egyenruhám, nem cosplayezem, úgyhogy töröljétek le a mosolyt a képetekről.
- Jin Hee, miért hívtad őket ide? – kérdezte nyávogva Ha Joon.
- És te? Minek hívtad ide a barátodat? Elrettentő példának? – szegény fickó tátott szájjal bámult ránk, kissé ittas is volt már, ami nem igazán tetszett. – Ne aggódjon Ahjussi, csak szívatom Ha Joon-t.
- Jin Hee, nem is ismerem… - vakarta Ha Joon a fejét.
- Opsz… - haraptam el a számat. – Mélységesen sajnálom Ahjussi. – hajoltam meg, majd mindenkit elvonszoltam az asztalhoz messze távol az illetőtől. Természetesen csak nekem égett az arcom a szituációtól, de hamar túltettem rajta magam, főleg hogy a tag rögtön elaludt a pulton, amint eljöttünk onnan.
- Nos, itt az alkalom, hogy letörlesszétek a tartozást, amit csináltatok és rám kentetek. Ha ezt apám megtudta volna, tudjátok mit csinált volna velem? Anyáról nem is beszélve. Kicsit önzők vagytok nem?
- Noona, te mindig bajba kerülsz, így meg van szokva a szüleidnek, de az enyémek azt hiszik, szent vagyok.
- Ja, te kis ártatlan bárány bőrbe bújt farkas. Ezért verjék szét az én fejem? –sziszegtem felé mutatva az öklömet.
- Te vagy a leader, ez is hozzá tartozik, én is megtettem volna. – mondta Yong Guk és igaza volt, de attól még behajtom rajtuk kamatostul.
- Rendben! De ti fogtok törleszteni, mert nekem meg kell vennem anyám kínai köcsögét, ami egy vagyonba kerül, szerintetek jelmezbálba járok minden nap?
- Miért hívtál ide minket? – kérdezte Jong Up.
- Kihagyhatatlan lehetőségetek adódott. Hamarosan megtudjátok. – kacsintottam feléjük és elrohantam, hogy elkészítsem az este fénypontját.  A nők szinte forrtak a vágyakozástól, hogy lássanak valamit, így felkonferáltam a bulit.

- Hölgyeim és Uraim kezdődjék a férfi szépségverseny. Ma önök döntik el, hogy ki a legdögösebb, a legszebb vagy a legmenőbb a teremben. Nézzék meg jelöltjeinket. Kérem, a férfiakat álljanak a dobogóra.
Intettem a fiúknak, hogy vonszolják oda magukat, de csak mélyen az asztal alá süllyedtek és eszük ágában nem volt kijönni. Kissé mérges arccal intettem feléjük, mire lomhán nekiindultak. Felmásztak sorban a dobogóra és kezüket összekulcsolták maguk előtt vagy épp mögött. Az egyedüli, aki élvezte a dolgot az Yong Guk volt. Nem csalódtam benne… Mindenki kezébe nyomtam egy sorszámot és elindult a zene. A nők felálltak, hogy közelebbről szemügyre vegyék a fiúkat.
  Him Chan és Dae Hyun között álltam. Az egyik nő meg akarta érinteni Dae Hyun combját, de még előtte megállítottam.
- A-A! – mutattam a mutatóujjammal nemet. – Agasshi, hogy képzeli? – a nő pirulva nézett Dae Hyun-ra, aki szívdöglesztő mosolyával válaszolt, de rázta a fejét.– Megengedem, ha fizet. – nevettem lehajolva a nőhöz, de Him Chan elkapta a copfom és húzni kezdte.
- Nincs tapi! – mondta mérgesen. Nem is ellenkeztem, mert fájt a fejbőröm.
- Nincs tapi. – ismételtem el a nőnek velem szemben, aki fél mosollyal tovább ment. – Most pedig forduljanak meg a jelöltek, hogy hátulról is jól lehessen őket látni. – szóltam bele a mikrofonba, mire mindenki megfordult. – Nézzék meg milyen pöpec példányok. – csaptam rá Jong Up fenekére, aki ugrott egy nagyot. 

Esküszöm, műsorvezető lesz belőlem, olyan jól csinálom. 

Valójában beleadtam mindent, hogy fényezzem őket, csak ne kelljen egy vasat sem fizetnem, elég volt az a kiadás, amit ma el fogok szenvedni, ha nem nyerünk. Elővettem egy nagy kerek üveg tálat és körbementem a nők között.
- Tegyék bele a kiválasztottuk sorszámát. Csak bátran, bátran! Alig várják, hogy büszkék legyenek önökre és egyben magukra is.
Mindenki leadta a sorszámot és én is beledobtam az enyémet hármas sorszámmal a lapon.
Izgatottan vártam, hogy ki fog nyerni, hisz a nyertest a tulaj fogja kihirdetni. Amint megjelent a színpadnak nevezett tákolmányon a fiúkban meghűlt a vér is.
- Oh Jézuskám! – csodálkozott Dae Hyun és Young Jae-ba kapaszkodott. Yong Guk a térdeit csapkodva röhögött Him Chan-nal együtt. Jong Up szerintem fel sem fogta mit lát, ahogy Zelo sem, aki csak sejtelmesen mosolygott. Kedves munkáltatóm ma nagyon kitett magáért. A haja égnek állva vett fel valamilyen extrém formát, míg szemei lilára voltak festve, mint akinek jól behúztak tegnap este. Szilikonos szája vörösen rikított. Szinte sajnáltam szegényt, mert a plasztikai sebész rendesen kicseszett vele.
- Felrobbant a fodrász szalon? – érkezett a kérdés Jong Up-tól, de nem tudtunk válaszolni, csak a sötétben kuncogtunk, míg bele nem szólt a mikrofonba.
- A nyertes nem más, mint a hármas számú versenyző. Kérem, fáradjon ide.
A hármas számú versenyző teljesen lefagyott, Him Chan személyében, de nehezen felállt és odament. – Nagyon szoros verseny alakult ki a négyes és az egyes versenyzővel, de végül egy szavazat döntötte el a nyertest. – mondta és hirtelen adott egy puszit Him Chan arcára. Láttam, hogy a fiú fal fehér lesz, és nem vesz levegőt.  
- Ah, majdnem én nyertem. – mondta Dae Hyun, aki a négyes sorszám alatt versenyzett.
- HEH? – álltam fel a többszöri sokk miatt. 

Egy szavazat? Az egy, az enyém? Apropó, hogy meri megpuszilni? 

Először sokkolva voltam, de rájöttem, hogy nyertünk.
- VICTORY! – ugrottam nagyot és odarohantam Him Chan-hoz, akinek a másik oldalára adtam én is egy puszit, amitől sikerült felébrednie… Gyorsan letöröltem arcáról a vörösen ékeskedő foltot és koccintottunk a győzelemre…

- Tizenötödik rész-

Az étterem teli van. Így szokott lenni, minden ebédidőben, csak én nem szoktam itt lenni… Miután megcsináltuk a leltározást - ami annyiból állt, hogy az utolsó fogpiszkálót is meg kellett számolnunk - leültünk megenni a jól megérdemelt ebédünket. Az elmúlt egy hétben nagyon jól kijöttem az esti műszakos bandával, vagyis Rin-el, aki konyhai segéd és Ha Joon-al. Igen, igen, igen, Ha Joon a host kinézetű pultos muchos amigo. Nagyon jó fej és rengeteget tud a nőkről, amit még egy hét után sem tudtam megfejteni.

- Nézd, az a nő, aki egyedül ül ott piros ruhában… – mutat az említett felé, én meg óvatosan a hátam mögé nézek, miközben alaposan megrágom az ételt a számban.
- Mi van vele? – nézek rá vissza, a számat furcsa fintorra húzva.
- Az a nő szerelmi bánatos és azért jött, hogy engem lásson. – elnevettem magam önbizalmán. – Nem viccelek.  Abból tudom, hogy mindig keresi a szemkontaktust velem és most gyűlöl téged, amiért velem eszel. Az a másik meg… - mutat a másik irányba és átnézek a jobb vállam felett. A nő egy tányér mellett ül, de csak túrja az ételt ide-oda. – Annak a nőnek pénzügyi gondjai vannak és pasi vadászatra indult. Már harminckét éves, de még mindig hajadon. Nézd meg a ruháját, milyen kihívó. Kétségtelen, hogy belül ordít és harcol a világgal.
Elképedve bámulok a nőre, majd vissza Ha Joon-ra, aki még a korát is meghatározta.
- Ha Joon?
- Hmm? – vesz a szájába egy újabb falatot.
- Te gigoló vagy?  - Hirtelen kérdésem miatt megakadt a torkán a falat. Idegesen töltök egy pohár vizet és átnyújtom neki. Folyamatosan köhög én meg attól tartok, hogy megfullad. – Jól van, na, ennyire nem kell erősen reagálni. Először azon gondolkodtam, hogy meleg vagy, de egy meleg ilyen jól értené a nőket? Nem… - elmélkedek hangosan a kezemmel hadonászva – Te, csak is selyemfiú lehetsz.
- Egyik sem vagyok. – mondja eltorzult hangon.
- Pedig azt hittem…
- Hallod magad ilyenkor?
- Ezt már Him Chan is kérdezte… Csak kimondom, amit gondolok. – rántok vállat.
- Ahh!– üt a tenyerébe ököllel. – Te az a nagyon kemény és különleges lány vagy, aki belül sebzett.
- Mi van? – emelkedett meg a hangom kissé. – Nem tudom, miről beszélsz. Egyél! – nyomom a szájához pálcikáját. – Egyél! – utasítom újra. Zavarba hozott, hirtelen mintha fél igazságot mondott volna.
- Aranyos vagy, mikor elpirulsz. Leszel a barátnőm? – számat eltátva nézek rá.
- Te, ne humorizálj velem, nem vagyok vendég. Tudom már miért szakítottatok Yoo Bin-el.
- Wae? – emeli fel a hangját. – Ne emlegesd, még most is fáj a szívem. – játssza el nekem a mártírt színészien, nevetnem kell tehetségét látva.
- Ohhh, a döglött hattyú halálából egy darab? – kérdezem szarkasztikusan, a szám sarkában megbúvó mosollyal.
- Na, jó… Yoo Bin hagyott el…– mérgeskedik. – Hogy hagyhatott el azért a karate kölyökért?
Felnevettem, nem bírtam komoly maradni. Igaza van, nem értem Yoo Bin-t. Ha Joon, sokkal jobban néz ki, mint a jelenlegi barátja, a karate kölyök, kinek a nevére sem emlékszem. Bár Ha Joon természetével vannak gondok…
- Én is karatézom.
- Ne idegesíts! – húzza ki magát a székben feszülten. – Csak benned bíztam pedig. Akkor téged izompacsirták vesznek körül?
Kicsit félrenézve visszagondoltam Zelo vagy Young Jae izmaira, de akár a többieket is elképzelhettem volna. Nem az a kifejezetten kigyúrt alkat egyik sem. Így a számat félrehúzva bólintottam keserűen.
- Nem mondhatnám, de fogjuk rá.
- Van barátod? – bólintásom után újabb kérdés: - Ő is gyúr? – kissé felnevettem.
- Igen, egy igazi izompacsirta. – nevettem, majd fejemet rázva ettem tovább, arra gondolva, hogy Ha Joon-nak vagy kisebbségi komplexusa van egy bizonyos szinten, vagy csak szimplán féltékeny a többi férfire a világon, pedig oka nincs panaszra és ezzel tisztában is van. 

Az esti műszak után fáradtan ballagtam haza. Életkedvem kezdett mínuszba átcsapni.
- Ahh, mióta dolgozom, semmi izgalmas nincs az életemben… - álltam meg egy pillanatra.
- Kim Jin Hee! – ordítanak utánam elég mérges hanglejtéssel.
- Aj-Aj és még hiányoltam az izgalmat. – tekintettem előre, majd hátrálva futni kezdtem, vissza a melóhelyre.
– Noona! – ordítanak ismét, de ez már egy másik hang. Megállok a bejárat előtt, hogy hátra tudjak nézni, a kezem a kilincsen.
- Young Jae? – teszem fel a kérdést, ahogy kirajzolódik előttem alakja a sötétben.
- Segíts Noona, nem tudok tovább futni. – lihegi.
- Mi történt? – lép ki az ajtón Ha Joon. Csak otthagyom és elfutok Young Jae mellett, egyenesen az üldözője felé és nekifutásból egy erőteljes rúgással leterítem.
- Na, ezzel meg is volnánk. – tapsolom le a nem létező port a kezemről és visszasétálok.
- Jin Hee? – áll tátott szájjal Ha Joon. Szemei teljesen elkerekedtek. – Te verekedsz?
- Miért, te nem szoktál? – lepődök meg.
- Hát… nem igazán szeretném összeveretni a szép arcom. – Hiúsága határtalan…
- Ki ez? – lihegi Young Jae.
- Hát te ki vagy? – kérdezi vissza fölényesen munkatársam.
- Ő egy barátom Young Jae. – mondom neki, majd Young Jae-re nézek. – Ő meg a kollégám.
- Noona, te dolgozol? Itt? – néz fel a cégtáblára, s nincs több idő a társalgásra.
- Futás! –adom ki a parancsot, amint meglátom a tömeget. – Mi a fenébe keveredtél? – ordítom YoungJae-nek.
- Ne kérdezz Noona, csak szedd a lábad. Már hívtam a többieket.

Már égett a tüdőm a futástól és egyre csak többen lettek. Meguntam és megálltam.
- Mit csinálsz Noona?
- Elfáradtam. Vagy futok és összeesek, és ahogy látom Ha Joon is, vagy verekedem. Utóbbit választottam. – Indultam meg az ellenség felé és még hallottam Young Jae káromkodó szavait, majd elszalad mellettem. Tudtam, hogy nem ezt a döntést hozta volna, de mivel a SPEED tagja, más választása nem volt. Csak remélem, hogy ha nem lenne a bandában, akkor sem hagyott volna itt…
Az első két ütés után Ha Joon-t vették célba.
- A francba… - rohantam felé, de hirtelen megtorpantam, látva, ahogy behúzott a támadójának. 

Ah, tehát nem csak szépsége van, hanem tehetsége is. 

- Akkor megleszel egyedül. Gondolom…!? – emelem felé a hüvelykujjam és berontok újra a tömegbe. Valaki karon ütött valamivel és földre kerültem. A felettem álló fiú ellen nem tudtam védekezni, csak vártam becsukott szemmel, hogy lecsapjon rám a léccel.  A léc széttörik, hallom szilánkjait szétszóródni körülöttem, de nem fáj semmim. Kinyitom a szemem és Him Chan arca tárul elém. Felfogta az ütést, hogy ne engem érjen.  Arca fájdalmat nem tükrözöt inkább aggodalmatt, csak izzadt tincsei lógtak az arcába.
- Jól vagy? – nem tudtam megszólalni, csak lassan bólintottam. A többiek is ott voltak már így a tömeg gyorsan feloszlott.
- Te jól vagy? – ülök fel és matatni kezdek a pólóján.
- Hova nyúlkálsz? Eszednél vagy?
- Vetkőzz!
- Hülye! Nincs semmi bajom.
- Azt mondtam vetkőzz! – veszekedünk ordítva.
- Hja! – ordít rám Ha Joon. – Ezek az izmos fiúkák? Nézd meg a szám.  
- Mondta valaki, hogy fuss utánam? – ordítom.
- Hah! Jin Hee hihetetlen vagy! – neveti el magát. – Nézd meg az én festői orcámat. Folt esett rajta.
- Arasso! Arasso! – állok meg előtte.
- Gyógyítsd meg! – csücsörít felém puszira várva. Előveszem a zsebemből a sebtapaszt és keresztbe a szájára tapasztom. Elneveti magát, majd lehúzza a tapaszt és a fülemhez hajol. – Menő voltál. Holnap találkozunk. – paskolja meg a vállam én meg kissé elpirulok. Int a fiúknak és hátat fordítva elballag az állkapcsát mozgatva.
- Köszönöm és bocsi! – ordítom utána, majd halkan megjegyzem: - Igazi host!
- Ki volt ez a buzi? – áll mellém YongGuk, akinek, ami a szívén az a száján. Drámai pillantást vetettem felé.
- A munkatársam… - mondtam és elindultam.
- Jin Hee! Te dolgozol? Hol? – hallom a hátam mögött Him Chan követelőző hangját, de csak megyek előre.

Elfáradtam. Haza akarok menni…

Az ágyam egyáltalán nem volt kényelmes, mer t mindig Him Chan arca jutott eszembe, ahogy rám néz.
- Ahh! – rúgom le magamról a takarót, majd kinyitva az ajtót lesétálok a lépcsőn az elsősegély dobozért. A kezembe veszek egy hűsítő zselés tégelyt is és elindulok a kerten át, hogy bekopogjak Him Chan szobájába. Rögtön ajtót nyit én meg felemelem a kezemben lévő dobozt.
- Aggódtam érted. Nem tudok aludni. Fáj ugye? – Nem szól semmit, kerüli a tekintetemet, így tudtam, hogy igazam van. Szélesebbre tárja az ajtót és beenged. Kicsit jobban szemügyre veszem a szobáját, ahogy belépek. Az első, ami szembetűnik, hogy nagyobb rend van a szobájában, mint az enyémben.  Kicsi szoba, de stílusos. Mindig volt érzéke a divathoz…
  A szekrényen az eddig megnyert serlegei sorakoztak és fényképek. Fényképek, a szüleiről az enyémekről és rólunk.
- Hogy vannak a szüleid? – teszem fel a kérdést, miközben a kezembe veszem a képet. Him Chan nagyon hasonlít az apukájára. - Beszéltél Unnie-val? – utalok a nővérére.
- Ühm… - Egyenlőre nem tudnak jönni… Elfoglaltak. – Láttam a szemében a szomorúságot, és hogy hiányzik neki a családja. Nagyon ritkán láthatja őket és ez engem is elszomorít. Visszarakom a képet. A másik képen mi vagyunk gyerekként. Mindig szívattuk egymást és ez a képeken is meglátszik. Bár ezen Him Chan legyőzötten vigyorog, miközben átkarolja pukkadó vállamat.
- Milyen régóta együtt vagyunk… - teszem vissza a képet és felé fordulok. – Na, vetkőzz! – ülök le az ágyra.
- Ne mond így! Olyan olcsón hangzik. – ül le mellém és felhúzza a hátán a pólót. Nyelek egyet és alaposan szemügyre veszem. Hibátlan bőre van, csak a piros folt rondít bele a látványba. Belenyúlok a hűsítő zselébe és óvatosan felé nyújtom a kezem. Remegek.
- Hideg lesz? – teszi fel a kérdést, amivel megijeszt és visszarántom a kezem. – Mert ha igen, akkor leheld meg vagy nem tudom, csak csinálj vele valamit, hogy ne legyen hideg.
- Ugyan, nem lesz hideg. – nyomom a hátának a kezem, mire ugrik egy nagyot és torokból felkiált.
- JIN HEE!!!!!!!

-Tizennegyedik rész-

Hangokat hallottam, de csak a messzi távolból ütötte meg a fülem néha egy-egy kósza motyogás, s mellé pár gyors szipogás, aztán csend lett, ami felettébb furcsa volt. Kinyitottam a szemem a mozi vászon elszürkült és én hanyag testtartásomból, rögtön ugrottam egy nagyot.
- Mi történt? – töröltem le a kiadós szunyókálás eredményét a számról. Szégyelltem magam.
- Vége van a filmnek. Elaludtál? – mosolygott rám sejtelmesen.
- Én? Ugyan! – legyintettem vihogva.
-  Pedig a horkolásod néha okozott pár kellemetlenséget a mögöttünk ülőknek. Siessünk ki, mert a szumós kinézetű bácsi lehet, elkapja a frakkomat odakint.
- Jin, tény, hogy elaludtam, de nem horkolok, a másik dolog meg az, hogy mögöttünk két lány ült, még akkor láttam őket, mielőtt elaludtam volna, mert majdnem leütötte a fejem a retiküljével. – tettem csípőre a kezem, mindent bevallva. Jin szájába harapva vigyorgott rám, s akkor esett le, hogy elérte a szándékát.
- Jó, tényleg teljesen bekómáltam. Tegnap zűrös napom volt, aztán zűrös estém és zűrös éjszakám…
- Semmi baj. Legközelebb majd nem romantikus filmet választok.
Mit mondhattam volna? Elpirulva kis idétlen mosolyom közepette arra gondoltam:

Hát igen, nem az én stílusom a „kisírom a szemem, majd bánatosan hozzád bújok” dolog.

Ezt csak a nagypályás pasi vadászok sütik el, ami én nem leszek sose.  A gondolattól még nagyobb mosolyra húzódott a szám, már-már egy nagyobb hahotázás akart belőlem kiszakadni, annyira jól elszórakoztattam magam azzal, hogy lepergett előttem a „Jin Hee a pasi vadász” című film a fejemben.
Utolsóként jöttünk ki a moziból, s azonnal megszólalt a telefonom, így vigyorgásomat egy időre megszakította.
- Yoo Bin? Mi újság?
- Dobpergést kérek! Találtam neked munkát, csak van némi baki. Ma már kezdeni kell és egyenruha van, de jelenleg csak ezt tudtam.
- Nem gond, mert már kezdtem aggódni, hogy miből fizetem ki a vázát. Mindenképp ott leszek, üzenetben küld el a címet.
- Számítok rád!
- Ühm… - bólintottam aprót és letettem a telefont. Lelkesedésem az egekbe szökött és hirtelen felindulásból megmarkoltam Jin kezét. Meglepődött, de mosolyom elűzte minden kétségét és addig tartott erősen, míg haza nem értünk. Megálltunk közvetlenül az ajtónk előtt.  Az ujja finoman játszadozott a kézfejemen.
- Két hét múlva lesz egy parti az osztállyal. Elkísérnél?
- Elegáns vagy laza?
- Bálszerű…
- Elkísérlek. – mosolyogtam.
- Remek! –Ő is szélesre húzta a száját és hosszú, vidám szemkontaktusunkat egy rövid, de annál édesebb csók követte. Először szinte hozzám sem ért, alig érintette hirtelen kiszáradt ajkaim, majd felbátorodva birtokolni kezdte. Teljesen más volt az eddigi csókjaimnál. Ha át tudtam volna adni magam teljesen, akkor talán még lebegtem is volna a földtől két centivel, de ideges voltam, a szívem vadul dörömbölt, és mint egy ártatlan lánynak vörösödni kezdett a fejem, ami elnyomta a gondolataimat. Elvesztem a csókban, s össze kellett volna magam szedni, de képtelen voltam.
- Khm… torokköszörülés szakított félbe minket. Az ajtóban apám és a díszes férfitársaság állt, keresztbetett kézzel a mellkasuk előtt. Apa szigorúan tekintett le ránk.
- Remélem jó volt fiam… - Jin csak elpirulva bólintott és az alsó ajkát harapdálta. Talán az övé is úgy bizsergett, mint az enyém.  – Tudod, hogy ha valami bajt csinálsz, a golyóiddal fogok tiki-takit játszani. Értetted?

Mi? Mégis miről beszél? Hisz csak csókolóztunk és ez volt az első.

 Jin szemei tágra nyíltak, próbáltam menteni a menthetőt.
- Apa, Jin épp indulni akart. Igaz? – néztem az említettre és kissé tolni kezdtem a vállainál fogva.
- Azt látjuk… - jegyezte meg Yong Guk.
- Kuss! – sziszegtem oda teljes pírben.
- Később találkozunk. –intettem Jin-nek és utat fúrva magamnak a kíváncsiskodók között, elindultam a szobámba. Him Chan arckifejezése rideg volt, mikor összeakadt a tekintetünk, ahogyan Dae Hyun-é és Young Jae-é is. Zelo és Yong Guk pajkosul vigyorogtak rám, míg Jong Up-tól egy kedves és bíztató mosolyt kaptam, ami azt sugallta, hogy szurkol nekünk. Visszamosolyogtam rá, de nem álltam meg beszélgetni.
 Az ágyamba huppanva dühöngtem miattuk egy pillanatig, de végül a csókunkra gondolva, gőzölt fejjel visítottam a párnámba, ide-oda gurulva az ágyamon. Kalapáló szívemet próbáltam a helyén tartani, de teljesen felpörögtem. Egy gombot nyomtam meg a lejátszómon és hangos zene töltötte be a szobát. Felpattantam az ágyam tetejére és énekelni kezdtem a kedvenc k-pop dalaimat, amik szóltak a hangfalakból. Kis idő után, két ugrálás között az órára is sikerült pillantanom.
- Omo! El fogok késni! – ugrottam le az ágyamról és nekifutottam a ruhás szekrényemnek. Farmer volt rajtam, így azzal nem törődtem, csupán egy másik felsőt akartam felvenni.
- Anya! – ordítottam le a résnyire kinyitott ajtó mögül. – Hol van a hosszú felsőm?
- Kimostam! – érkezett a válasz valahonnan a konyhából.
- Gratulálok! – csaptam be az ajtót. – Most mivel takarjam el a foltjaimat? – kutattam tovább a ruhák között és felvettem egy rövid ujjú felsőt.
- Majd felveszem rá a fekete dzsekim. – mondtam hangosan az október végi hidegre való tekintettel.
- Jin Hee! – kiabált Him Chan és két rövid kopogás után benyitott.
- Nem tudnád megvárni, míg azt mondom, hogy „gyere be”? Mi van, ha öltözöm?
- Nem hiszem, hogy tudnál újdonságot mutatni. – nézett rajtam végig.
- Perverz állat. – kaptam a mellkasomhoz. – Húzz el! – intettem a fejemmel az ajtó felé.
- Edzés lesz. Azért jöttem, hogy menjünk. – Ügyet sem vetettem rá, csak pakoltam vissza a szekrénybe a kidobált ruhákat.
- Nem tudok ma edzésre menni.
A legfelső polc eléggé magasan volt, így lábujjhegyre állva küzdöttem vele. Már sajgott a lábam.
- Ahh a francba! Miért nem vagyok pár centivel magasabb?
Him Chan elkapta a kezem, a másikból kikapta a ruhát és feldobta a felső polcra. Mélyen rám nézett.
- Mibe keveredtél?
- Hah? – nem értettem mit akar.
- Akkor úgy kérdezem, honnan vannak a foltjaid?  Úgy tudom, hogy egy banda vagyunk, és nem titkolunk semmit egymás előtt. Ezenkívül egy család vagyunk. Rémlik? Ezek elég komoly ütések. Honnan vannak?
- Úgy tudom, én vagyok a főnök és te engedelmeskedsz nekem. Egyébként meg összevesztem néhány lánnyal.
- Bocsi, de nem hiszem el, hogy lányokkal vesztél össze.
- Pedig igaz. – rosszallóan rázta a fejét. Nem hitt nekem. – Megfenyegettek és hagytam magam összeveretni. Most már jó? – néztem mélyen a szemébe, majd éreztem enyhülni a szorítást a kezemen.
- De jól vagy? Mivel fenyegettek? – arca aggódással lett teli.
- Túléltem. – csavartam ki a kezem a tartásból. – Hogy megverik Yoo Bin-t. De most mennem kell. Ments ki valamivel apa előtt.
- Jin-el találkozol?
Ha nem tudtam volna, hogy lehetetlen, azt gondoltam volna, őt nézve, hogy féltékeny.
- Channie…- nevettem- Csak nem féltékenynek tetszik lenni?  - Arca hirtelen megrándult, s egyáltalán nem nevetett a viccemen.
- Bocs, ilyennel nem poénkodom, mert még félreértik.
Még mindig a szemembe nézett mélyen és szúrósan, rezzenéstelen arccal. Zavarba hozott.

Talán túllőttem a célon? Miért mérges? Miért nem mond valamit?

- Miért nézel rám így? – pislogtam
- Mert néha nagyon hülye vagy. Tudod? – meg sem várta a választ, csak a vállamat meglökve elviharzott mellettem.
- Hah! Miért lennék hülye? – fordultam meg, de akkor már csak a fejét láttam eltűnni a lépcsőnél.

Egy felszolgálói állást talált nekem a barátnőm, egy fa berendezésű bárban, vagy nevezzük kocsmának, kinek mihez van kedve.
Ahogy megérkeztem, kis csengettyű jelezte a pultosnak, hogy új vendég érkezett. Körülnézve, minden fából és üvegből készült, s annak ellenére, hogy csak egy egyszerű bár, minden nagyon tiszta és rendezett volt. A cseresznye színűre lakkozott asztalkák, külön álltak, ugyanolyan anyagból készült székeikkel együtt, míg a fal mellett hosszú támlájú padok voltak berendezve, úgy, hogy támláik egymásra voltak fordítva és így kis bokszokat alkottak. A hosszú pult előtt bár székek sorakoztak, mögötte pedig jól öltözött, host kinézetű pultos fiú törölgette szárazra a frissen elmosott poharakat. Olyan mosolya volt, amitől leolvadt a nők arcáról a ma felkent vakolat, de lehet még a tegnapi is. Számat félrehúzva kommentáltam magamban.

Nem rossz…

Bólogatva néztem körbe, hogy keressek magamnak egy felszolgálót, aki a segítségemre lehet, de csak a tüskés hajú fekete-fehér ingbe bújt szépfiút láttam.  Leültem a pulthoz, várva, hogy a mellettem lévő két hölgy rendesen kiélvezze az adott látványt.
- Mit keres itt egy ilyen hihetetlenül gyönyörű lány? – kacsintott rám a pultra hajolva.
- Nyugi van Muchos Amigo, nem vagyok vendég.
- Oh! – villantotta ki makulátlanul fehér fogsorát. – Akkor te vagy Jin Hee?
- Talált! – Néztem rá mosolyogva, majd a körülötte lévő kristály poharakra terelődött a tekintetem.
- A főnök még nincs bent. Holt időszakban vagyunk, ilyenkor kevés a vendég.
- Látom… - néztem körül.
- Addig nyugodtan menj be és öltözz át. Rin segíteni fog neked.  – mutatott a személyzeti bejáratra. – Bekísérnélek, de jelenleg csak ketten vagyunk, és nem hagyhatom itt a helyet.
- Betalálok…

A ruhám egy alig takaró kis fodros szoknya volt, az az igazi cseléd ruha, csak egy fokkal szolidabb verzióban, kevesebb rojttal. A főnököm egy dauerolt hajú nő volt, talán az ötvenes éveihez közel. Az amúgy is túl nagy szája - amit szerintem feltöltöttek - mindig vörösre volt festve, így azt a hatást keltette, mintha elverték volna csalánnal. Vagy hasonlíthatnám a pávián nemesebbik részéhez is, de szigorúan csak magamban hívtam így: Mrs. Pávián  

-Tizenharmadik rész-

Nem tudom hány óra lehetett, az asztalon támaszkodva énekeltem, miközben próbáltam megállítani a velem szüntelenül forgó világot. Barátaim is talán ezzel az érzéssel küzdhettek, de Dae Hyun-ban biztos voltam. Míg a többiek sűrűn emelgették a poharukat a szájukhoz, Jenny énekelt…

Könyörgöm, lője már le valaki, mert a helyszínen kihal minden ismert faj a hangjától.

Imáim meghallgatásra találtak, egy-két másodperc múlva egy sokkal kellemesebb hang csendült fel. Dae Hyun hangja gyönyörű volt, s mint mindig, most is megnyugtatott.
Elaludtam… Néha hallottam a bárban felcsendülő hangokat, Zelo pörgős rappelését és Yong Guk mély hangját, aki arról érdeklődik, hogy jól vagyok-e? Úgy éreztem, hogy a kérdésére a válasz, nem, így ráztam a fejem. Sem testileg, sem lelkileg nem voltam a helyzet magaslatán. Pár perc pihenés segített, hogy ne szédüljek.
- Dae Hyun énekelünk egy utolsó dalt?
- Ühm. – bólintott részegesen, majd a terem közepére húzott és a kezembe nyomott egy mikrofont. Felkonferált minket.
- Uraim, ma az utolsó dalunk egy szerelmi jelenet lesz. A végén majd tapsoljatok. – nevetett, és felém fordult. – Noona, játszunk egy kicsit. – szája sarkában ott bujkált egy huncut mosoly, ami engem is megmosolyogtatott.  Megköszörültem a torkomat és énekelni kezdtem. A kezem Dae Hyun kezében volt, mintha egy pár lennénk. Nem én kezdeményeztem a játékot, de hazudnék, ha, letagadnám, hogy abban az állapotban nem élveztem a színjátékot. Dae Hyun mélyen a szemembe nézett és a dalszöveghez illően „szerelmet vallott”. A dal utolsó mondata így hangzott:
„Nem felejtem el a csókod ízét.”
Dae Hyun a kezei közé vette az arcom és az ajkaimra tapadt. A szemeim kipattantak, de kénytelen voltam becsukni, mert forgott velem a világ. Vastag ajkai sokáig ölelték az enyémet. A szája és a levegő is forró volt. Erőm sem volt ellökni magamtól. Talán fel sem fogtam, hogy mi történik, csak pislogtam rá értetlenül.
- Bocsi Noona, elragadott a játék.
A teremben kripta hangulat uralkodott, senki nem értett semmit. A kezeim közül kicsúszó mikrofon törte meg a csendet óriási sípolással.
- Annyi eszed van, mint egy döglött hintalónak. – tudatosítottam benne, s szép lassan elhagytam a termet mit sem tudva magamról...
- Noona! – kiabált utánam. – Ne haragudj, nem gondoltam komolyan, csak sokat ittam és nem tudtam magam kontrollálni. – szabadkozott.
- Nem baj. Felejtsük el. – túrtam a hajamba.
- Mit csináltok itt? – Him Chan állt a hátam mögött, nem is vettem észre, hogy lelépett.
- Mikor léptél le?
- Hazakísértem Jenny-t…
- Ja, akkor nem érdekel. – mondtam, s elindultam a kijárat felé.

- Noona, biztos nem baj?
- Dae Hyun, legközelebb tuti elharapom a szád, úgyhogy befoghatod.
- Mi történt? – állt értetlenül Him Chan.
- Semmi! – tiltakozott rögtön Dae Hyun félve az idősebbtől.
- Mond meg a többieknek is, hogy titok. – intettem, hátra sem nézve és kibotorkáltam a friss levegőre. Ahogy a szellő megcsapott, felfordult a gyomrom. Egyre rosszabbul kezdtem magam érezni és megváltásnak tűnt a közelben lévő pad. Azt hittem soha nem fogok elérni odáig, de sikeresen leültem. A fejem a lábam között volt, rásegítve ezzel hányingeremre.
- Jól vagy?
Alig láttam ki a hajamtól, de még így is felismertem Him Chan-t mellettem ülve. Elsöpörtem a hajam az útból.
- Mindjárt rókázni fogok. – nyögtem ki és már szaladtam is a közeli lombos fához, hogy megszenteljem gyökereit. Azt hittem sosem leszek jobban, de Him Chan segített a hátamat ütögetni, hogy hamar túl legyek rajta.
- Ah, de gusztustalan vagy. JiYeong legalább nem issza le magát.
- Ki? – néztem fel erőlködve, miután kiszenvedtem magam.
- Jenny koreai neve Sang Ji Yeong.
Összehúztam a szemöldököm gondolkodva. Ez ment most a legkevésbé, de azért megpróbáltam rájönni, hogy hol hallottam már a nevét.
- Ne gondolkozz, mikor úgyse mész vele semmire. Gyere, hazaviszlek. – ajánlotta fel udvariasan a hátát.
- Hazamegyek egyedül. - álltam volna fel, de nem ment. Pillanatokon belül a hátán voltam.
- Ah, de nehéz vagy…
- Ne dumálj, csak vigyél haza. – bújtam a nyakába kómásan. Semmi erőm nem volt. A fejem mintha egy második világháborús harctér lett volna, teli áldozatokkal. Az agysejtjeimet sirattam magamban…
- Illatot váltottál? – jegyeztem meg új parfümjét érezve.
- Ne szaglássz! – ordított rám.
- Nem szaglászlak, akaratlanul is érzem. – ordítottam a fülébe.
Néhány másodperc múlva szólalt meg.
- Igen, Jenny nem szerette a másikat.

Megint Jenny…

- Én jobban szerettem a régit… - jegyeztem meg, s csendben mentünk tovább. Elszenderedtem.
Egy idősebb férfi cipelt a hátán, ugyanúgy, mint Him Chan.
- Ahjussi? – emeltem fel a fejem.
- Meg foglak védeni. Ha kell egész életemben a hátamon foglak cipelni.
- Mi? – bámultam a tarkóját, s az álmom tova is szállt. Felébredtem. A mennyezet szokatlan volt.

Ez nem az én szobám…

A fejemet elfordítva megláttam Him Chan-t, aki alig húsz centire feküdt mellettem. Meglepettségemet nyugalom váltotta fel. Olyan békésen aludt, hogy nem volt szívem felébreszteni. Barna haja a szemébe lógott kellemetlenül. A kezem elindult a tincsek felé, hogy elsöpörjék azokat, de félve megálltam mielőtt még hozzáértem volna. Remegtek a kezeim.

Mégis mi a fenét csinálok? Ez nem én vagyok.

Álmosan nyitotta ki a szemét és rám pislogott. A kezem még mindig az arcánál volt. Mikor felfogtam, hogy ébren van, visszarántottam.
- Bűzlesz…
- Neked is jó reggelt paraszt! – fintorodtam el felháborodottan, s előbbi romantikus érzéseim a feledésbe merültek. Akárhányszor hozzám szól, csak felidegesít. Dühösen léptem át és leugrottam az ágyról.
- Hogy kerültem az ágyadba?
- Vittelek volna át az egész házon, hogy a szüleid megtudják, hogy leittad magad a sárga földig?
- húzta fel a szemöldökét kérdőn, de nem volt időm válaszolni, mert hívást kapott.
- Jó reggelt napsugaram. – szólt bele. Nem értettem miért, de mérges lettem, s csak fájdalmasan pislogtam az ágyból kimászó fiúra. Tömény cukormáz omlott ki a szájából. Meguntam, s rácsaptam az ajtót.
- „Jó reggelt napsugaram.” – ismételtem el nyávogva, s szarkazmussal teli hangnemben, az előbb hallott mondatot.
Hallottam a csengőhangom, de a telefonomat nem találtam egyik zsebemben sem.
- Pedig ez az én mobilom. – néztem hátra, ahol Him Chan állt az ajtófélfának dőlve.
- First Love hívja First Lady-t. – a fejem vörös lett zavaromban. - Tényleg így írtad be Jin-t a telefonodba?
- Kussolj Hime. – kaptam ki a kezéből és elrohantam. Mikor már csendes kis magán szférámban voltam, felvettem a telefont.
- Hallo? – lihegtem bele.
- Ah, azt hittem, hogy még nem vagy ébren. Minden rendben? Fura a hangod.
Mit mondhattam volna? Hogy tegnap berúgtam, s miután Dae Hyun megcsókolt Him Channal töltöttem az éjszakát, aki összezavart és sprintelve felszaladtam a szobámig? Na, nem! Ezt nem mondhattam, így kénytelen voltam hazudni.
- Csak reggeli edzésem volt. Már vártam a hívásod.
- Sajnálom, de költöztünk és egy percem sem volt.
- Azt hittem elfelejtettél.
- Hogy felejthetném el a barátnőmet?
- A-a-a – akadt meg a torkomon a szó. Nem hittem a fülemnek. A barátnőjének nevezett. Muszáj volt rákérdeznem. – Mit mondtál az előbb?
- Azt, hogy nem felejtettelek el.
- Nem, nem azt. A mondat végét légyszi mégegyszer.
-A barátnőmet. Vagy nem akarsz az lenni?
- De! De! – lelkesedtem és örömömben el akartam szállni.
- Reméltem, hogy ez lesz a válaszod. Akkor elmegyünk randizni ma?
- Ühm! – bólintottam hevesen dobogó szívemhez kapva. Alig vártam, hogy lássam, és hogy együtt töltsek vele egy kis időt…