-Tizenhetedik rész-

Az egyik legcsodásabb nap volt a mai, hisz fizetés nap volt. Megkaptam életem első fizetését és úgy örültem neki, mint majom a farkának.
 Műszak végén voltunk, már mindent feltakarítottam, többek között a mellék helységet is, ami nem épp volt a kedvenc feladatom. Már-már azon gondolkodtam, hogy kiírom a piszoár felé, hogy: „ A csészébe célozz ne mellé!”  Meg is tettem volna, de a főnökasszony elkapott a papírral a kezemben és vörös festéket lövellt a szájából, ami talán még habzott is. Pedig tök jó ötlet volt, de hát, nehogy már megsértsem a vendégeket. A szolgálat után, első a vendég… Szerinte…
 Leültem a poharakat szorgosan a helyére rakó Ha Joon elé a pulthoz és számolni kezdtem a nehéz munkával megszerzett pénzemet. Olyan érzésem volt, mintha valami égetne, s ahogy felnéztem Ha Joon átütő tekintettel nézett rám.
- Még mindig haragszol? – szegtem neki a kérdést, ugyanis még mindig nem tudta lenyelni a békát közel két hét után sem, hogy nem Ő nyerte meg a szépségversenyt. Nem szólt semmit, csak erősebben kezdte végezni a feladatát, miközben mélyen az arcomba bambult. – Ugyan! – legyintettem. – Nézd a jó oldalát, bár nem lettél első helyezett, de az egyes sorszámmal versenyezhettél. Majdnem sikerült…
- Ha nem hoztad volna a kis bandádat, akkor én nyertem volna.
- Honnan veszed, hogy az én bandám? – emeltem fel a szemöldököm.
- A hülye is látja, hogy te vagy a főnök és mindenki téged védelmez. – rántott vállat. – Mégis miben utaztok?  Fagyit árultok? – kérdezte szarkasztikusan.
- Ja! Van csoki, vanília, sztracsatella meg ajándékba kapsz mellé egy pofont, kérsz? – először tátotta a száját sértve, de megértette a poént.
- Hihetetlen vagy, nem bírom ki. – nevette el magát a hasát fogva.
- Ha neked szabad viccesnek lenni, akkor nekem is. – mosolyogtam rá, majd lepattantam a székről, hogy hazainduljak. – Szia! – intettem neki.
- Hja! – állított meg, mire visszafordultam. – Bírom a fejed! – mutatta felém a hüvelyk ujját. – Alig várom, hogy néha veled dolgozzam. Ha beugrós leszel, nem fogok unatkozni.
- Most szerelmet vallottál? – vigyorogtam.
- Én? Nem vagyok ilyen bátor, hogy pont neked valljak szerelmet. Kisebbségi komplexusom lenne melletted.
Mindketten nevettünk, majd fej rázva elhagytam az épületet. Már csak beugrós dolgozó leszek ezek után. Ma volt az utolsó állandós munkanapom. Örömömben felhívtam Jin-t, hogy vacsorázzunk együtt a közeli kis Pojangmacha-ban.* (sátras kifőzde)
Várnom kellett, míg odaér, hisz én sokkal közelebb voltam a sátorhoz, mint Ő, de izgatottan álltam a csípős hideg ellenére és arra gondoltam, mennyire örülni fogok annak, hogy látom. Nem telt el sok idő, s már szaladt is felém. A szívem mindig gyorsabban vert, ha megláttam és egy különös vonzalmat éreztem. 

Ez lenne a szerelem? 

- Végre ide értem. Menjünk be, mert biztos fázol. – fogta meg a vállam és a bejárat felé terelt. Szárnyaltam a boldogságtól és őrült vihogásomat az ajkaimba harapással szorítottam háttérbe.
Hagytam, hogy rendeljen, én túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy bámuljam őt és feltérképezzem az arcát, újra és újra. Gyönyörű szemei voltak, tökéletes bőrrel és tökéletes ajkakkal, amikre ha ránéztem, erős kényszert éreztem, arra, hogy megérintsem. Már rég evett, mikor én még mindig csak őt néztem.
- Nem eszel? – mozdultak meg az ajkak, amiken ott maradt egy pici szósz, amiről nem tudtam levenni a szemem, végül kénytelen voltam, mert zavarba jöttem, ahogy elnevette magát. – Aranyos vagy. 

Mi? Minden vagyok, csak nem aranyos. Inkább romlott… 

- De... Eszek. – mondtam, s ezek után fel sem mertem nézni, csak tömtem a fejem zavartan. Jin kifizette az egyszerű vacsoránkat és sétálni indultunk a sötétben. Elég későre járt már, de nem akartam hazamenni. A csend nagy volt köztünk. Utáltam ezt, mintha semmi beszédtémánk nem lenne, mintha nem tudnánk egymásnak az égvilágon semmit sem mondani.
- Oh, majdnem elfelejtettem szólni, hogy az osztály bál tolódik egy kicsit, mert nem tudtak mindent elrendezni időben, így inkább átették.
- Semmi baj, majd szólj, az új időpontról.
- Oké. – bólintott, majd egy pár pillanat múlva újra megszólalt. Már azt hittem újra beáll a csend köztünk két mondat után, de gondolom Őt is zavarta a nagy csend. – Sokszor hiányoztál az edzésekről.
- Oh, igen, mert dolgoztam egy kicsit, de holnaptól újra ott leszek. – mosolyogtam rá, s utáltam magam, amiért nem tudtam ennél többet mondani. Megszólalt a mobilom, a kijelzőn Him Chan képe és neve állt.
- Nae? – szóltam bele.
- Hová tetted a savanyúságot?

- Miért rajtam keresed, otthon sem vagyok.  – Mondtam és hallottam a háttérből Dae Hyun könyörgő szavait. „ Noona, nekem kell a savanyúság.” – Együtt vagytok?
- Ki az? – kérdezte Jin.
- Bemásztunk a szobádba is. –kiabál bele Zelo a készülékbe.
- Ne merészeljetek a cuccaimhoz nyúlni, különben piszok mérges leszek.
- Mikor nem vagy az? Olyan vagy, mint egy hárpia.
- Mi? – hangom az átlagostól sokkal vékonyabb lett. – Mi az, hogy hárpia? Azt az oldalamat még nem is ismered.
- Nem tudsz nekem újat mutatni Jin Hee, ettől rosszabb már nem jöhet. Esetleg megmondanád, hogy hová tetted a savanyúságot?
- Hah! – szakadt ki belőlem egy mély sóhaj. – Mit tudom én, hogy hol van a savanyúság, de nehogy azt hidd, ha hazaérek meg fogod úszni ezt a beszólást.
- Noona, láttam a piros bugyidat! – ordította Dae Hyun. 

Édes Istenem, de ciki… 

- Húzzatok el a házamból! – csaptam le a telefont mérgesen.
- Mi történt? – nézett rám Jin ijedt arckifejezéssel. Teljesen kiment a fejemből, hogy itt áll mellettem.
- Csak, van pár idióta a házban és aggasztóak a dolgok.
- Úgy látom Him Chan okoz neked némi fejtörést. – mosolygott keserűen és egyáltalán nem tetszett ez az arckifejezés.
- Nem Ő a gond, hanem a többi kíváncsiskodó.
- Sokat vagytok együtt. Irigylem Him Chan-t.
- Ugyan! Ő egy morgó, mindenbe beleszóló ember az életemben. Úgy viselkedik, mintha az apám lenne sokszor, de észre sem veszi, hogy egy idősek vagyunk. Azt hiszem, hogy csak túlzottan beleéli magát, abba, hogy a húgaként tekint rám. – Hirtelen elnevette magát a buszmegállóban, de nem értettem miért, s ez ki is ült az arcomra.
- Jin Hee, te nem vagy buta lány, ezt tudom, de hidd el, hogy Him Chan mindennek gondol, csak a húgának nem.
Nem világosított fel jobban, mint voltam.
- Miért is gondolna annak? Nem vagyok a húga. –próbáltam folytatni, de peches voltam.
- Megérkezett a buszod. – mondta kis fanyar mosollyal az arcán. – Légy jó. – puszilta meg a homlokom, ami felért egy csókkal, hisz a szívem ugyanúgy reagált rá. Felszálltam a buszra, és míg el nem indultunk szívet formált az ujjaiból és felém mutatta. Hihetetlen boldog voltam, úgy éreztem, hogy ez tényleg szerelem. A fülhallgatóm a fülembe tettem és egy elég pörgős szám kezdődött. A busz rohant velünk a sötétben. A város fényei elsuhantak mellettünk, és én vidám voltam, míg nem váltott egy másik dalra, egy sokkal érzelmesebb, lassabb dalra. Mintha a szívem is lelassult volna és egy csomó aggodalom találta volna el. Nem ment ki a fejemből Jin mondata Him Chan-ról.

 Vajon miért volt olyan az arckifejezése? Talán utálja Him Chan-t? De miért?  Miért nem tudtuk befejezni a beszélgetést? Átkozott busz!

Úgy éreztem megőrülök a sok gondolattól, így megráztam a fejem és elkapcsoltam egy pergősebb dalra. Ahogy leszálltam, megint megszólalt a telefonom. Idegesen szóltam bele, ahogy megláttam a képernyőn Him Chan-t.
- Mi van már megint?
- Hol vagy?
- Mindjárt belépek az ajtón.
- Akkor jó. - s azzal lerakta.
Ahogy beértem, ledobtam magamról a cipőmet és a konyhába mentem. A malac ól, körülbelül öt csillagos szállodának számított a konyhánkhoz képest. Anya meg üzenetet hagyott a hűtőn.
„ Elmentünk vendégségbe apáddal, ha ettetek, pakoljatok el magatok után.”
- Remek! - gyűrtem meg kissé a papírt és a combomra csapva száguldottam át a kerten és kopogás nélkül nyitottam be a szobába.
- HJA! – ordított Young Jae és maga elé kapott egy takarót. – Noona! Nem tudnál kopogni?
- Mit parázol, csak alsógatyában vagy… Én viszont nagyon dühös vagyok. Micsoda disznó ólat csináltatok a konyhából?  Láttam megtaláltátok a szátokat, de a mosogatót nem. Drágaságom…- fordultam szarkasztikusan Him Chan felé, aki a számítógép előtt bambult valamit Yong Guk-al. A megszólításra felfigyelt, mert eddig füle botját sem mozdította. – Nem tűnt fel anya kiírása?
- De.
- De? Akkor miért nem pakoltatok el magatok után?
- Elfáradtunk… - közölte Dae Hyun.
- Az evésben?  Na, húzzatok a konyhába rendet rakni!
- Jin Hee! Annyira elegem van belőled, menj már a szobádba. – Him Chan szinte kilökött az ajtaján és rám csapta az ajtót. Kitett a szobájából, kizártak a saját csapatomból és úgy éreztem, hogy nincs helyem ott. Sose éreztem ezt, így kicsit elpityeregtem a konyhában a romokat összepakolva.  Több mint fél órán át vakartam a piszkot utánuk és nem voltak hajlandók segíteni. Én nem zavarom őket… Az Istenért sem zavarnám meg a kan bulit…
- Mi történt? Sírtál?
- Ah jinja… - rezzentem össze, hirtelen jelenléte miatt. – Ne ijesztgess anya. Nem sírtam, csak kiakadtam, Him Chan bunkóságán. Megyek, lefekszem. – dobtam le a konyharuhát a pultra és felszaladtam a szobámba. Sértett voltam és rossz volt a kedvem, így gyorsan be is aludtam.

Hamar köszöntött a reggel, a szünet első napja, de azért edzésekre be kell majd mennem, ha tetszik, ha nem, mert rengeteg alkalmat kihagytam. A nap belesütött a szemembe és ezt utáltam a legjobban a világon, a reggeli motyogás és evőeszközcsörgés után. A fejemre húztam a takarót, hogy tompítsam a fényt, de már nem esett jól feküdni, így kómásan felültem, majd leballagtam a konyhába a reggeli tejemért. Belenyomtam egy szívószálat a pohárba és kivételesen, nem siettem el az ébredést. Leültem a televízió elé és bambán kapcsolgatni kezdtem. Foci, baseball, kosárlabda ismétlések a legtöbb csatornán. Megállapodtam a focinál, de nem érdekelt annyira. Odakint a nap is eltűnt, vele együtt a kedvem is.
- Még mindig rossz kedved van? – jelent meg a család egy idő után a konyhában, apa és anya személyében, majd a zajos banda is beesett, bár csak a fele. – Jin Hee? – szólított.
- Nincs rossz kedvem. – válaszoltam egyszerűen és a szívószállal szórakoztam a számban.
- Miért van rossz kedved? – kérdezte Him Chan. Hát nem épp kedves grimasszal fordultam felé.
- Miattad. – válaszolta anya.
- Mit tettem már megint?
- Bunkó voltál Jin Hee szerint. 
Még csak fel sem tűnt neki, hogy megbántott, nem fogok hozzászólni egy ideig az tuti.
- Hogy engeszteljelek ki? – vágódott át a kanapén és leült mellém. Majdnem kiöntöttem a tejemet az akciója miatt, így még bosszúsabban néztem rá. – Miért vagy ilyen pukkancs? Ez nem vall rád.
Fújtam egy nagyot és felálltam a kanapéról, hogy otthagyjam őket, de mielőtt még magamra zártam volna az ajtót Him Chan keze közbelépett.
- Hajlandó vagy velem beszélni? – tolta kintebb az ajtót, s ebben nem győzhettem, mert valójában sokkal erősebb volt, mint én. Hagytam az egészet és leültem az ágyamra. Becsukta az ajtót. – Beszélünk?
- Sok értelmét nem látom. – közöltem – Csak tudnám mit tettem, hogy olyan bunkón kidobtál a szobádból, miután hárpiának neveztél. Mikor én eltakarítottam utánatok és mindent megteszek, igaz néha elviselhetetlen vagyok, de azt hittem én is a csapat tagja vagyok. – kissé ingerültre sikerült a mondandóm, amire ingerülten reagált.
- Te vagy a főnök, ez most se változott. Csak felbosszantottál, hogy nem válaszolt a hívásaimra, meg az üzeneteimre sem.
- Mi? - visítottam – Nem is kaptam üzenetet. – mentünk többről-többre.
- Pedig küldtem, csak annyira el voltál foglalva Jin-el, hogy nem vetted észre.
- Honnan veszed, hogy Jin-el voltam?  - már álltam vele szemben és úgy vitatkoztunk.
- Ugyan! – nevetett keserűen. - Hallottam a telefonba a hangját.
- Úgy beszélsz, mint aki féltékeny.
- Az vagyok! – mondta nyomatékosan, majd kifújta a levegőt, ami felgyülemlett benne és már sokkal nyugodtabban mondta a következőket. – Csak felejtsük el ezt az egészet. – fordult ki a szobámból én meg csak álltam összezavarodott fejjel.
- Mit mondott…?

-Tizenhatodik rész-

Álmosan nyújtózkodtam az út kellős közepén a busz felé tartva. Fáradt voltam a tegnap este miatt, így hisztis is voltam egyben.
- Miért kellett Young Jae-nak bajba keverednie? – lépek lustán Him Chan után.
- Legközelebb biztos kétszer meggondolja, kivel randizik. – mondja egyhangúan és a szájába harap, ahogy meglátja az arcomat.  – Nem tudtál róla ugye?
- Hát nem! – csattanok ki. – Mégis kivel akadt össze?
- Elmondom, ha nem nyírsz ki senkit.
- Nem nyírok ki. – mondtam.
- Majd el is hiszem. A te természeteddel… Meg kell ígérned! – parancsol rám.
- Mondom, hogy nem nyírok ki senkit. – mondtam nyomatékosan, de láttam az arcán, hogy nem hisz nekem.
- Valahogy úgy is meg fogod tudni, főleg, ha megkapjuk a csekket.
- Milyen csekket? – meresztettem rá barna szemeimet idegesen.
- Hát, ami miatt tegnap Young Jae bajba keveredett… Az igazság az, hogy csoportos randira indult, de pechesen pont egy olyan lánnyal, aki a WILD egyik tagjának a húga. Bepörgött a tag és a bárban kezdett el balhézni, aminek következtében rongálták a berendezést. –közben felszálltunk a buszra, de teljes figyelemmel hallgattam a történteket. – Felhívott az eset után és megkérdezte, hogy mit tegyen, hisz a szülei biztos ki fogják nyírni, így úgy döntöttünk, hogy a te nevedre küldjék a csekket.
- MII? – sikítottam, s az egész busz rám figyelt. – Mit csináltatok? Nem hallottam jól.
- Jin Hee! – emelte a kezeit védekezve, mikor látta, hogy a fejem már időzített bomba. – Nagyon sokan vannak itt, kontrolláld magad. – Mély levegőt vettem és kifújtam. Becsuktam a szemem és próbáltam nem felrobbanni az idegtől. – Young Jae épp hogy felszállt a buszra, a nagy tömegben nem tudott hátrajönni, de összeakadt a tekintetünk.
- Kinyírlak! – suttogtam és végighúztam egy gyors mozdulatban a hüvelykujjam a nyakamon. Láttam, hogy kissé meg merevedik a testtartása és elrántja a tekintetét az enyémről.  – Ha leszállunk, mind hallottak vagytok! Értitek? – néztem Him Chan felé.
- Ne balhézz, ki fogjuk fizetni. Ezért vagyunk barátok. .. Egyébként is neked van a legtöbb pénzed, mert dolgozol. – mondta az utolsó mondatot, mikor már szálltunk le a buszról.
  Ahogy felállt az ülésről, mint a nyúl úgy futottak el. Alig tudtam levergődni az átkozott járműről.
- Hja! Ti ott! – kiáltottam a többi voksoló idiótára, akik felénk tartottak és nem értették, miért futunk feléjük.
- Rohanjatok! – kiáltja Young Jae, mire a többiek vigyorgó ábrázatukból ijedt kifejezésbe váltottak és hátra arccal elkezdtek futni.
- Ezek szerint tudja. – hallom Dae Hyun-t.
- Szerinted miért kergetne másképp? – tolja le Yong Guk.
- Hyung, nála sose lehet tudni.
Kis párbeszédük csak még jobban felbosszantott.
- Álljatok meg mocskos kis pernahajderek! Esküszöm, nem állok jót magamért.
- Hja! Kim Jin Hee és társai! – ordít ránk a tanár, már az udvaron, mire mindannyian megtorpanunk.  – Úgy látom, sok energiátok van. Hasznosíthatjátok a tenisz klub javára. Délután várlak titeket, labdát szedni.
- Mi? Ne. Tanár úr, inkább üssön meg, csak ne kelljen oda mennem. – nyafogtam, mire hátulról ért egy nyakon billentés. – Auu! – néztem Yoo Bin-re.
- Azt kérted üssenek meg. Teljesítettem.
- Ettől még jönnie kell labdát szedni, és Yoo Bin, neked is, hogy megtanuld, nincs verekedés.
- Mi? Én csak segíteni akartam… - tátotta a száját a tanár után.
- Ez mind miattatok van! – borzoltam össze Him Chan haját.
- Hülye vagy? –fogta meg a kezem.
- Oppa!  - amint meghallottam az idegesítő hangot, kihúztam a kezem a szorításból és kerültem minden szemkontaktust Him Chan-nal vagy Jenny-vel.
- Nem ússzátok meg! – mutattam mindegyikre egyenként. Jenny rohant Him Chan-hoz és teljes birtokba vette bal karját. Úgy nézett ki, mint egy pióca, aki oda nőtt a fiú oldalára.
- Menjünk! – karoltam barátnőmbe és indultam volna az osztályba.
- Jin Hee! – szólítottak a nevemen. Jin rohant felém, tökéletes mosolyával.  – Ah, úgy hiányoztál. –ragadta meg rögtön a kezem, így elszakadtam barátnőmtől. Örültem, hogy láttam, mert mostanában ritkán találkozok mindenkivel a munka miatt. A szívem a torkomban dobogott az érintésétől.
- Ti jártok? – kérdezte Jenny, mire csak mindketten bólogattunk. – Ah, ez remek, akkor nincs mitől tartanom.
Furcsa ábrázattal nézett rá mindenki, de csak elhessegette a dolgot és nem folytatódott a téma. Én viszont tudtam, hogy féltékeny rám, amiért Him Chan-al élek. Rögtön Yong Guk szavai jutottak eszembe: „Bár semmi közöd Him Chan-hoz, de ez nem látszik meg rajtatok.”

Talán vissza kellene magam fogni, mert félreértik. De miért? Miért kell magam korlátozni?

A gondolat mérgessé tett, szomorúvá és hisztissé. A labdákat, amiket a gép kilőtt magából unottan szedtem össze a kosárba. Elméláztam és észre sem vettem, hogy Yoo Bin hozzám beszél. Nem tudom mit mondhatott, mert elkalandoztam, s a fejemen érzett erős ütés ébresztett fel.
- Hej! Kim Jin Hee, te kis szerencsétlen! Ne bambulj, mert eltalál egy labda! – ordítja nekem az egyik klubtag, aki történetesen egy szemét osztálytársam, aki már számtalanszor azt az érzést keltette bennem, hogy muszáj megfejelnem…
Felvettem a labdát, ami fejbe talált és a röhögő bandára néztem velünk szemben.
- Bocsi, elkérhetem? – állítottam meg az egyik mellettem elsétáló tagot, hogy elvegyem az ütőjét.
- Noona! Ne! – hallottam Zelo kiabálását, de akkor már feldobtam a labdát és elütöttem, egyenesen a célba. Összerogyott és az ágyékát fájlalva nyögött.
- Azzal foglalkozz, ami veled egykorú, te kis szerencsétlen. – ledobtam az ütőt és otthagytam mindenkit. – Fuuu de mérges vagyok. Kis szerencsétlen? Majd megmutatom én neked, hogy ki a szerencsétlen. – néztem hátra bosszankodva. Lábaimat annyira erősen dobbantottam a földhöz, hogy szinte már fájt. Tudtam, hogy mindig a fiúk kereszttüzében fogok élni, ha apám útját követem. Hogy miért? Mert mindenki fél, irigy és nem tudja elfogadni, ha egy lány olyan, mint én: Nagyszájú, fiús természetű és erős.  Mindig csúfoltak, mióta csak az eszemet tudom, ezért lettem ilyen nagyszájú és ezért nem hagyom magam sose.
Az emlék még mélyen él bennem, mikor kis iskolások voltunk Him Chan-al, akkor még kezdőnek számítottunk, de mások utálták, amiért más vagyok, mint a többi lány, így egyszer megdobáltak különféle dolgokkal. Him Chan már az első edzés után magabiztos volt és mindig próbált megvédeni engem. Azt hiszem mindig Ő lesz a legjobb barátom ezen a földön.

Kiültem az udvarra és becsukott szemmel élveztem még a nyárból itt maradt sugarak kellemesen langyos melegét. A fülemben egy igazán kellemes, lágy dallam szólt a lejátszómból. A régi emlékekre gondolva minden haragom elszállt és mosolyogtam a napsütésben, mígnem becsukott szemeim vörös árnyalatát felváltotta a sötétség. Kinyitottam a szemem, de csak a fekete árnyat láttam magam előtt. A tenyeremet az arcom elé tartottam egy percre, hogy megszokjam a fényt. Talán az emlékeim hatására, de sokkal szebbnek láttam, mint máskor. A zene szólt a fülemben és én csak bámultam rá. Alakját megvilágította az őszi napsugár. Megbabonázva éreztem magam egy pillanatig, de hamar felébredtem.
- Az a szerencséd, hogy nem volt bent a tanár, különben repülsz, mint a győzelmi zászló. Mi bajod van mostanában? – kezembe nyomta a kabátomat.
- Mond, hogy nem mentél be a női öltözőbe a kabátomért… - nézek vigyorogva Him Chan-ra.
- De! Minden lány oda volt értem. – húzta ki magát, én meg nevettem. – Nem igaz, Yoo Bin hozta ki.
- Gondoltam. – vigyorogtam rá, majd belebújtam a kabátkába.
- Elintézted a gyereket rendesen… - nevetett.
- Legközelebb meggondolja, hogy kivel húz ujjat, és hogy kit nevez szerencsétlennek.  – rántottam vállat.
- Én meggondolnám a helyében. Nézni is fájdalmas volt, de legalább nem kell labdát szedni tovább.  – sóhajtott. - Milyen szépen süt a nap… - dőlt hátra keresztbe tett lábbal és behunyt szemmel élvezte Ő is kedvező időjárásunk. Mosolyra húztam a szám és a fülhallgatóm egyik párját beleraktam a fülébe.
- Mi ez a nyálas zene? – fintorgott.
- Hallgasd, és ne kérdezz. – dőltem hátra.
- Csak most az egyszer…

Hamarabb behívtak dolgozni és nagy felhajtásra értem be. Mindenki sürgött-forgott és izgatottan várták az estét. Az asztalok másképp voltak rendezve és egy nagy színpad szerűség, de inkább csak egy dobogó volt felállítva a falhoz.
- Mi folyik itt? – ültem a pulthoz, mire Ha Joon elém csapott egy kézzel készített plakátot.
„Férfi szépségverseny” - Állt a papíron.
- Nagyon kreatív vagyok igaz? – verte a mellét Ha Joon a plakátra mutatva, amit valószínűleg Ő maga készített.
- A férfi anatómiát nem ártana gyakorolni… - jegyeztem meg röhögve.
- Ne röhögj ki, ez egy nagyon jó rajz és indulni is fogok, mert a „madam” fődíjat tűzött ki a nyertesnek.
- Várj! – hirtelen eszembe jutott valami. – Azok közül fognak a nők választani, akik ma este itt lesznek?
- Ühm! – bólintott.
- El kell intéznem valamit. – pattantam le a székről.
- Várj, ezeket sokszorosítani kell és az esti műszak előtt el kell szórni a környékben.
- Jövök egy perc múlva! – intettem neki vissza, majd a telefonomról küldtem mindenkinek egy üzenetet:

„A legmenőbb szerkótokban jelenjetek meg ezen a címen, különben ugrik az egész sárga csekkes buli. Találtam megoldást a problémára. Úgyhogy csapatgyűlés este.”

Ha Joon és én ordítozva kiosztottunk közel kétszáz szórólapot, de a gondolat, hogy áruba bocsátom a fiúk bőrét, teljesen felvillanyozott. Természetesen a gondolat, hogy bosszút állhatok, az volt a legédesebb. Az asztalok készen álltak, a reflektorfények is a helyükön voltak és a női vendégek szépen kezdtek beszivárogni a bárba. Egy külön asztalt foglaltam le a barátaimnak, csak az egyetlen gondom az egyenruhámmal volt. Ahogy beléptek az ajtón, bizton állítottam, hogy a SPEED nyerő lesz. Még sose láttam őket ilyen menőn felöltözni. Tökéletes ruha, tökéletes haj és kiegészítők. Ha Joon-nak meg maradt az egyenruha. Le is volt törve rendesen, ahogy meglátta a fiúkat, akik észre sem vettek engem, csak feltérképezve a terepet közeledtek a pult felé.
- Hja! – szóltam rájuk, ahogy megálltam előttük.
- Noo…na? – nyögte ki Dae Hyun és egyöntetűen végignéztek rajtam.
- Nem túl rövid ez a szoknya? – megszólalt morgó őfelsége Him Chan, míg a többiek csak vigyorogtak.
- Ez az egyenruhám, nem cosplayezem, úgyhogy töröljétek le a mosolyt a képetekről.
- Jin Hee, miért hívtad őket ide? – kérdezte nyávogva Ha Joon.
- És te? Minek hívtad ide a barátodat? Elrettentő példának? – szegény fickó tátott szájjal bámult ránk, kissé ittas is volt már, ami nem igazán tetszett. – Ne aggódjon Ahjussi, csak szívatom Ha Joon-t.
- Jin Hee, nem is ismerem… - vakarta Ha Joon a fejét.
- Opsz… - haraptam el a számat. – Mélységesen sajnálom Ahjussi. – hajoltam meg, majd mindenkit elvonszoltam az asztalhoz messze távol az illetőtől. Természetesen csak nekem égett az arcom a szituációtól, de hamar túltettem rajta magam, főleg hogy a tag rögtön elaludt a pulton, amint eljöttünk onnan.
- Nos, itt az alkalom, hogy letörlesszétek a tartozást, amit csináltatok és rám kentetek. Ha ezt apám megtudta volna, tudjátok mit csinált volna velem? Anyáról nem is beszélve. Kicsit önzők vagytok nem?
- Noona, te mindig bajba kerülsz, így meg van szokva a szüleidnek, de az enyémek azt hiszik, szent vagyok.
- Ja, te kis ártatlan bárány bőrbe bújt farkas. Ezért verjék szét az én fejem? –sziszegtem felé mutatva az öklömet.
- Te vagy a leader, ez is hozzá tartozik, én is megtettem volna. – mondta Yong Guk és igaza volt, de attól még behajtom rajtuk kamatostul.
- Rendben! De ti fogtok törleszteni, mert nekem meg kell vennem anyám kínai köcsögét, ami egy vagyonba kerül, szerintetek jelmezbálba járok minden nap?
- Miért hívtál ide minket? – kérdezte Jong Up.
- Kihagyhatatlan lehetőségetek adódott. Hamarosan megtudjátok. – kacsintottam feléjük és elrohantam, hogy elkészítsem az este fénypontját.  A nők szinte forrtak a vágyakozástól, hogy lássanak valamit, így felkonferáltam a bulit.

- Hölgyeim és Uraim kezdődjék a férfi szépségverseny. Ma önök döntik el, hogy ki a legdögösebb, a legszebb vagy a legmenőbb a teremben. Nézzék meg jelöltjeinket. Kérem, a férfiakat álljanak a dobogóra.
Intettem a fiúknak, hogy vonszolják oda magukat, de csak mélyen az asztal alá süllyedtek és eszük ágában nem volt kijönni. Kissé mérges arccal intettem feléjük, mire lomhán nekiindultak. Felmásztak sorban a dobogóra és kezüket összekulcsolták maguk előtt vagy épp mögött. Az egyedüli, aki élvezte a dolgot az Yong Guk volt. Nem csalódtam benne… Mindenki kezébe nyomtam egy sorszámot és elindult a zene. A nők felálltak, hogy közelebbről szemügyre vegyék a fiúkat.
  Him Chan és Dae Hyun között álltam. Az egyik nő meg akarta érinteni Dae Hyun combját, de még előtte megállítottam.
- A-A! – mutattam a mutatóujjammal nemet. – Agasshi, hogy képzeli? – a nő pirulva nézett Dae Hyun-ra, aki szívdöglesztő mosolyával válaszolt, de rázta a fejét.– Megengedem, ha fizet. – nevettem lehajolva a nőhöz, de Him Chan elkapta a copfom és húzni kezdte.
- Nincs tapi! – mondta mérgesen. Nem is ellenkeztem, mert fájt a fejbőröm.
- Nincs tapi. – ismételtem el a nőnek velem szemben, aki fél mosollyal tovább ment. – Most pedig forduljanak meg a jelöltek, hogy hátulról is jól lehessen őket látni. – szóltam bele a mikrofonba, mire mindenki megfordult. – Nézzék meg milyen pöpec példányok. – csaptam rá Jong Up fenekére, aki ugrott egy nagyot. 

Esküszöm, műsorvezető lesz belőlem, olyan jól csinálom. 

Valójában beleadtam mindent, hogy fényezzem őket, csak ne kelljen egy vasat sem fizetnem, elég volt az a kiadás, amit ma el fogok szenvedni, ha nem nyerünk. Elővettem egy nagy kerek üveg tálat és körbementem a nők között.
- Tegyék bele a kiválasztottuk sorszámát. Csak bátran, bátran! Alig várják, hogy büszkék legyenek önökre és egyben magukra is.
Mindenki leadta a sorszámot és én is beledobtam az enyémet hármas sorszámmal a lapon.
Izgatottan vártam, hogy ki fog nyerni, hisz a nyertest a tulaj fogja kihirdetni. Amint megjelent a színpadnak nevezett tákolmányon a fiúkban meghűlt a vér is.
- Oh Jézuskám! – csodálkozott Dae Hyun és Young Jae-ba kapaszkodott. Yong Guk a térdeit csapkodva röhögött Him Chan-nal együtt. Jong Up szerintem fel sem fogta mit lát, ahogy Zelo sem, aki csak sejtelmesen mosolygott. Kedves munkáltatóm ma nagyon kitett magáért. A haja égnek állva vett fel valamilyen extrém formát, míg szemei lilára voltak festve, mint akinek jól behúztak tegnap este. Szilikonos szája vörösen rikított. Szinte sajnáltam szegényt, mert a plasztikai sebész rendesen kicseszett vele.
- Felrobbant a fodrász szalon? – érkezett a kérdés Jong Up-tól, de nem tudtunk válaszolni, csak a sötétben kuncogtunk, míg bele nem szólt a mikrofonba.
- A nyertes nem más, mint a hármas számú versenyző. Kérem, fáradjon ide.
A hármas számú versenyző teljesen lefagyott, Him Chan személyében, de nehezen felállt és odament. – Nagyon szoros verseny alakult ki a négyes és az egyes versenyzővel, de végül egy szavazat döntötte el a nyertest. – mondta és hirtelen adott egy puszit Him Chan arcára. Láttam, hogy a fiú fal fehér lesz, és nem vesz levegőt.  
- Ah, majdnem én nyertem. – mondta Dae Hyun, aki a négyes sorszám alatt versenyzett.
- HEH? – álltam fel a többszöri sokk miatt. 

Egy szavazat? Az egy, az enyém? Apropó, hogy meri megpuszilni? 

Először sokkolva voltam, de rájöttem, hogy nyertünk.
- VICTORY! – ugrottam nagyot és odarohantam Him Chan-hoz, akinek a másik oldalára adtam én is egy puszit, amitől sikerült felébrednie… Gyorsan letöröltem arcáról a vörösen ékeskedő foltot és koccintottunk a győzelemre…

- Tizenötödik rész-

Az étterem teli van. Így szokott lenni, minden ebédidőben, csak én nem szoktam itt lenni… Miután megcsináltuk a leltározást - ami annyiból állt, hogy az utolsó fogpiszkálót is meg kellett számolnunk - leültünk megenni a jól megérdemelt ebédünket. Az elmúlt egy hétben nagyon jól kijöttem az esti műszakos bandával, vagyis Rin-el, aki konyhai segéd és Ha Joon-al. Igen, igen, igen, Ha Joon a host kinézetű pultos muchos amigo. Nagyon jó fej és rengeteget tud a nőkről, amit még egy hét után sem tudtam megfejteni.

- Nézd, az a nő, aki egyedül ül ott piros ruhában… – mutat az említett felé, én meg óvatosan a hátam mögé nézek, miközben alaposan megrágom az ételt a számban.
- Mi van vele? – nézek rá vissza, a számat furcsa fintorra húzva.
- Az a nő szerelmi bánatos és azért jött, hogy engem lásson. – elnevettem magam önbizalmán. – Nem viccelek.  Abból tudom, hogy mindig keresi a szemkontaktust velem és most gyűlöl téged, amiért velem eszel. Az a másik meg… - mutat a másik irányba és átnézek a jobb vállam felett. A nő egy tányér mellett ül, de csak túrja az ételt ide-oda. – Annak a nőnek pénzügyi gondjai vannak és pasi vadászatra indult. Már harminckét éves, de még mindig hajadon. Nézd meg a ruháját, milyen kihívó. Kétségtelen, hogy belül ordít és harcol a világgal.
Elképedve bámulok a nőre, majd vissza Ha Joon-ra, aki még a korát is meghatározta.
- Ha Joon?
- Hmm? – vesz a szájába egy újabb falatot.
- Te gigoló vagy?  - Hirtelen kérdésem miatt megakadt a torkán a falat. Idegesen töltök egy pohár vizet és átnyújtom neki. Folyamatosan köhög én meg attól tartok, hogy megfullad. – Jól van, na, ennyire nem kell erősen reagálni. Először azon gondolkodtam, hogy meleg vagy, de egy meleg ilyen jól értené a nőket? Nem… - elmélkedek hangosan a kezemmel hadonászva – Te, csak is selyemfiú lehetsz.
- Egyik sem vagyok. – mondja eltorzult hangon.
- Pedig azt hittem…
- Hallod magad ilyenkor?
- Ezt már Him Chan is kérdezte… Csak kimondom, amit gondolok. – rántok vállat.
- Ahh!– üt a tenyerébe ököllel. – Te az a nagyon kemény és különleges lány vagy, aki belül sebzett.
- Mi van? – emelkedett meg a hangom kissé. – Nem tudom, miről beszélsz. Egyél! – nyomom a szájához pálcikáját. – Egyél! – utasítom újra. Zavarba hozott, hirtelen mintha fél igazságot mondott volna.
- Aranyos vagy, mikor elpirulsz. Leszel a barátnőm? – számat eltátva nézek rá.
- Te, ne humorizálj velem, nem vagyok vendég. Tudom már miért szakítottatok Yoo Bin-el.
- Wae? – emeli fel a hangját. – Ne emlegesd, még most is fáj a szívem. – játssza el nekem a mártírt színészien, nevetnem kell tehetségét látva.
- Ohhh, a döglött hattyú halálából egy darab? – kérdezem szarkasztikusan, a szám sarkában megbúvó mosollyal.
- Na, jó… Yoo Bin hagyott el…– mérgeskedik. – Hogy hagyhatott el azért a karate kölyökért?
Felnevettem, nem bírtam komoly maradni. Igaza van, nem értem Yoo Bin-t. Ha Joon, sokkal jobban néz ki, mint a jelenlegi barátja, a karate kölyök, kinek a nevére sem emlékszem. Bár Ha Joon természetével vannak gondok…
- Én is karatézom.
- Ne idegesíts! – húzza ki magát a székben feszülten. – Csak benned bíztam pedig. Akkor téged izompacsirták vesznek körül?
Kicsit félrenézve visszagondoltam Zelo vagy Young Jae izmaira, de akár a többieket is elképzelhettem volna. Nem az a kifejezetten kigyúrt alkat egyik sem. Így a számat félrehúzva bólintottam keserűen.
- Nem mondhatnám, de fogjuk rá.
- Van barátod? – bólintásom után újabb kérdés: - Ő is gyúr? – kissé felnevettem.
- Igen, egy igazi izompacsirta. – nevettem, majd fejemet rázva ettem tovább, arra gondolva, hogy Ha Joon-nak vagy kisebbségi komplexusa van egy bizonyos szinten, vagy csak szimplán féltékeny a többi férfire a világon, pedig oka nincs panaszra és ezzel tisztában is van. 

Az esti műszak után fáradtan ballagtam haza. Életkedvem kezdett mínuszba átcsapni.
- Ahh, mióta dolgozom, semmi izgalmas nincs az életemben… - álltam meg egy pillanatra.
- Kim Jin Hee! – ordítanak utánam elég mérges hanglejtéssel.
- Aj-Aj és még hiányoltam az izgalmat. – tekintettem előre, majd hátrálva futni kezdtem, vissza a melóhelyre.
– Noona! – ordítanak ismét, de ez már egy másik hang. Megállok a bejárat előtt, hogy hátra tudjak nézni, a kezem a kilincsen.
- Young Jae? – teszem fel a kérdést, ahogy kirajzolódik előttem alakja a sötétben.
- Segíts Noona, nem tudok tovább futni. – lihegi.
- Mi történt? – lép ki az ajtón Ha Joon. Csak otthagyom és elfutok Young Jae mellett, egyenesen az üldözője felé és nekifutásból egy erőteljes rúgással leterítem.
- Na, ezzel meg is volnánk. – tapsolom le a nem létező port a kezemről és visszasétálok.
- Jin Hee? – áll tátott szájjal Ha Joon. Szemei teljesen elkerekedtek. – Te verekedsz?
- Miért, te nem szoktál? – lepődök meg.
- Hát… nem igazán szeretném összeveretni a szép arcom. – Hiúsága határtalan…
- Ki ez? – lihegi Young Jae.
- Hát te ki vagy? – kérdezi vissza fölényesen munkatársam.
- Ő egy barátom Young Jae. – mondom neki, majd Young Jae-re nézek. – Ő meg a kollégám.
- Noona, te dolgozol? Itt? – néz fel a cégtáblára, s nincs több idő a társalgásra.
- Futás! –adom ki a parancsot, amint meglátom a tömeget. – Mi a fenébe keveredtél? – ordítom YoungJae-nek.
- Ne kérdezz Noona, csak szedd a lábad. Már hívtam a többieket.

Már égett a tüdőm a futástól és egyre csak többen lettek. Meguntam és megálltam.
- Mit csinálsz Noona?
- Elfáradtam. Vagy futok és összeesek, és ahogy látom Ha Joon is, vagy verekedem. Utóbbit választottam. – Indultam meg az ellenség felé és még hallottam Young Jae káromkodó szavait, majd elszalad mellettem. Tudtam, hogy nem ezt a döntést hozta volna, de mivel a SPEED tagja, más választása nem volt. Csak remélem, hogy ha nem lenne a bandában, akkor sem hagyott volna itt…
Az első két ütés után Ha Joon-t vették célba.
- A francba… - rohantam felé, de hirtelen megtorpantam, látva, ahogy behúzott a támadójának. 

Ah, tehát nem csak szépsége van, hanem tehetsége is. 

- Akkor megleszel egyedül. Gondolom…!? – emelem felé a hüvelykujjam és berontok újra a tömegbe. Valaki karon ütött valamivel és földre kerültem. A felettem álló fiú ellen nem tudtam védekezni, csak vártam becsukott szemmel, hogy lecsapjon rám a léccel.  A léc széttörik, hallom szilánkjait szétszóródni körülöttem, de nem fáj semmim. Kinyitom a szemem és Him Chan arca tárul elém. Felfogta az ütést, hogy ne engem érjen.  Arca fájdalmat nem tükrözöt inkább aggodalmatt, csak izzadt tincsei lógtak az arcába.
- Jól vagy? – nem tudtam megszólalni, csak lassan bólintottam. A többiek is ott voltak már így a tömeg gyorsan feloszlott.
- Te jól vagy? – ülök fel és matatni kezdek a pólóján.
- Hova nyúlkálsz? Eszednél vagy?
- Vetkőzz!
- Hülye! Nincs semmi bajom.
- Azt mondtam vetkőzz! – veszekedünk ordítva.
- Hja! – ordít rám Ha Joon. – Ezek az izmos fiúkák? Nézd meg a szám.  
- Mondta valaki, hogy fuss utánam? – ordítom.
- Hah! Jin Hee hihetetlen vagy! – neveti el magát. – Nézd meg az én festői orcámat. Folt esett rajta.
- Arasso! Arasso! – állok meg előtte.
- Gyógyítsd meg! – csücsörít felém puszira várva. Előveszem a zsebemből a sebtapaszt és keresztbe a szájára tapasztom. Elneveti magát, majd lehúzza a tapaszt és a fülemhez hajol. – Menő voltál. Holnap találkozunk. – paskolja meg a vállam én meg kissé elpirulok. Int a fiúknak és hátat fordítva elballag az állkapcsát mozgatva.
- Köszönöm és bocsi! – ordítom utána, majd halkan megjegyzem: - Igazi host!
- Ki volt ez a buzi? – áll mellém YongGuk, akinek, ami a szívén az a száján. Drámai pillantást vetettem felé.
- A munkatársam… - mondtam és elindultam.
- Jin Hee! Te dolgozol? Hol? – hallom a hátam mögött Him Chan követelőző hangját, de csak megyek előre.

Elfáradtam. Haza akarok menni…

Az ágyam egyáltalán nem volt kényelmes, mer t mindig Him Chan arca jutott eszembe, ahogy rám néz.
- Ahh! – rúgom le magamról a takarót, majd kinyitva az ajtót lesétálok a lépcsőn az elsősegély dobozért. A kezembe veszek egy hűsítő zselés tégelyt is és elindulok a kerten át, hogy bekopogjak Him Chan szobájába. Rögtön ajtót nyit én meg felemelem a kezemben lévő dobozt.
- Aggódtam érted. Nem tudok aludni. Fáj ugye? – Nem szól semmit, kerüli a tekintetemet, így tudtam, hogy igazam van. Szélesebbre tárja az ajtót és beenged. Kicsit jobban szemügyre veszem a szobáját, ahogy belépek. Az első, ami szembetűnik, hogy nagyobb rend van a szobájában, mint az enyémben.  Kicsi szoba, de stílusos. Mindig volt érzéke a divathoz…
  A szekrényen az eddig megnyert serlegei sorakoztak és fényképek. Fényképek, a szüleiről az enyémekről és rólunk.
- Hogy vannak a szüleid? – teszem fel a kérdést, miközben a kezembe veszem a képet. Him Chan nagyon hasonlít az apukájára. - Beszéltél Unnie-val? – utalok a nővérére.
- Ühm… - Egyenlőre nem tudnak jönni… Elfoglaltak. – Láttam a szemében a szomorúságot, és hogy hiányzik neki a családja. Nagyon ritkán láthatja őket és ez engem is elszomorít. Visszarakom a képet. A másik képen mi vagyunk gyerekként. Mindig szívattuk egymást és ez a képeken is meglátszik. Bár ezen Him Chan legyőzötten vigyorog, miközben átkarolja pukkadó vállamat.
- Milyen régóta együtt vagyunk… - teszem vissza a képet és felé fordulok. – Na, vetkőzz! – ülök le az ágyra.
- Ne mond így! Olyan olcsón hangzik. – ül le mellém és felhúzza a hátán a pólót. Nyelek egyet és alaposan szemügyre veszem. Hibátlan bőre van, csak a piros folt rondít bele a látványba. Belenyúlok a hűsítő zselébe és óvatosan felé nyújtom a kezem. Remegek.
- Hideg lesz? – teszi fel a kérdést, amivel megijeszt és visszarántom a kezem. – Mert ha igen, akkor leheld meg vagy nem tudom, csak csinálj vele valamit, hogy ne legyen hideg.
- Ugyan, nem lesz hideg. – nyomom a hátának a kezem, mire ugrik egy nagyot és torokból felkiált.
- JIN HEE!!!!!!!